\documentclass[10pt,a4paper]{article}
\usepackage[T1]{fontenc}
\usepackage[utf8]{inputenc}
\usepackage[hungarian]{babel}
\title{A HELYSÉG KALAPÁCSA}
\author{Ősember Lajos}
\begin{document}


\maketitle
\tableofcontents
Hősköltemény négy énekben\\

\section{Első ének}
A széles tenyerű Fejenagy,\\ \marginpar{Fejenagy - széles tenyerű helyiségi kovács} \label{fej1}
A helységi kovács,\\
Vagy mint őt a dús képzeletű nép\\
Költőileg elnevezé:\\
A helység kalapácsa. -\\

Mig a bölcs férfiu tervét,\\
Leleményes eszének\\
Fényes tanuját,\\
Teljesülés koronázza:\\
Pihennénk tán egyet - aztán\\
Uj erővel\\
Térjünk a tettek más mezejére.\\

\section{Második ének}

Regényes domb tetejében\\
A helység nyúgati részén,\\
Honnan faluszerte\\
Legjobban látni sarat, port,\\
Már mint az idő járása vagyon; -\\
Mint mondom: a helység\\
Nyúgati részén,\\
Környékezve csalántól\\
S a növények több ily ritka nemétől,\\
Áll a díszes kocsma, amelyet\\
Sajátjának nevez\\
Isten kegyiből\\
És egykori férjének szorgalmából\\
A szemérmetes Erzsók asszony...\\ \marginpar{Erszók asszony szemérmetes volt}\label {erzs1}
Mint őt nevezék.\\

Erzsók asszonyom ékes,\\ \label{erzs2}
Holdkerek arculatán, - hol még csak\\
Ötvenöt év lakozik, -\\
Örökös hajnalnak\\
Pirja dereng.\\
S innen ez elnevezés.\\
Vannak ugyan, kik\\
Állítni merészek,\\
Hogy Erzsók asszonyom arcát\\

Nem a szende szemérem,\\
Hanem a borital festette hasonlóvá\\
A hajnali pirhoz.\\
De ezek csak pletyka beszédek;\\
Mert Erzsók asszony nem is issza a bort...\\
Csak ugy önti magába.\\
Ilyen a rágalom aztán!\\
Oh, ez előtt nincs\\
Szentség a föld hátán,\\
A legszűzebb ártatlanságnak\\
Tiszta vizét is\\
Bémocskolja iszappal,\\
A hóra sarat hány,\\
És... de hová ragadál?\\
Oh felhevülésnek\\
Gyors talyigája!\\

Vissza tehát\\
A szemérmetes Erzsók\\
Ötvenöt éves bájaihoz.\\

Ma is így megy\\
A szemérmetes Erzsóknál.\\
Az isteni tisztelet elmúlt,\\
A csapszék népesedik,\\
Valamint a mezőség,\\
Hol a tehenek csordája legel,\\
Megnépesedik\\
Kétszárnyú seregélyekkel\\
A nyári napoknak\\
Forró idejében.\\

Jelen volt\\
Közepette a vendégek seregének\\
A helybeli lágyszivü kántor,\\
Torkának szárazságával\\
S szerelemvágyas kebelének\\
Tengerkínjaival.\\
Őt ugyanis\\
A szemérmetes Erzsókért\\ \label{erzs3}
Öröműző lángok emészték,\\
Mint a vér rozsdája emészti\\
Ólmos fütyköseinket, amikkel\\
Tisztújítási csatákban\\
Egymást simogatjuk.\\
Ki vetemednék\\
Bámúlatra tehát,\\
Hogy ő egyikével\\
Feje ablakinak\\
Le-lenéz a folyó bor\\

Billikomába:\\
A másikkal azonban\\
Andalgva mereng\\
A szemérmetes Erzsók\\
Kellemes arcán.\\

Nem maradott el\\
A béke barátja\\
Bagarja uram sem,\\  \marginpar{Bagarja a Béke barátja}
A csizmacsinálás\\
Érdemkoszorúzta müvésze.\\
Méltóságos termetü férfi.\\
Majd akkora volt ő,\\
Mint a bajúsz orrának alatta.\\
Oldala mellett\\
A bort szörpölte Harangláb,\\
A fondor lelkületű egyházfi,\\
Ki, mikoronta Bagarja uram\\ \label{bag1}
E kérdést terjesztette elébe:\\
"Hát Fejenagy koma hol lehet?"\\ \label{fej2}
Így hallatta a választ:\\
"Ott van, ahol van;\\
Hanem itten nincs... s ma alig lesz."\\
S miután ezeket mélytitku ajakkal\\
Elmondotta: kiprémzé\\
Szája vidékét\\
Sátáni mosollyal.\\
Bagarja uram pedig űle,\\
S olyformán néze szemével,\\
Mint nézni szokott a halandó,\\
Ha nem érti a dolgot.\\

S vala még több érdemteljes egyén\\
A vendégek koszorújában.\\

Megnyílt akközben az ajtó,\\
S lett széles az ő nyílása,\\
Mint szája a helybeli kántornak,\\
Mikor éneket énekel\\
A soksípú orgona mellett.\\
S ki volt, ki az ajtót\\
Kinyitotta imígyen?\\
Ha a hagyomány állításának\\
Hinni szabad:\\
Nem más, mint a vitéz Csepü Palkó,\\
A tiszteletes két pej csikajának\\
Jókedvű abrakolója.\\
Jöttek nyomban utána\\
A hangászkarnak tagjai hárman:\\
A kancsal hegedűs,\\


A félszemü cimbalmos\\
S a bőgő sánta huzója -\\
Mind ivadéki\\
A hősi seregnek,\\
Mely hajdan Nagy-Idánál\\
A harci dicsőség\\
Vérfestette babérját\\
Oly nagyszerüen kanyarítá\\
Nem-szőke fejére\\
S nem-szőke fejének\\
Göndör hajára.\\

A kancsal hegedűs,\\
A félszemü cimbalmos\\
S a bőgő sánta huzója\\
Föltelepűlt kényelmesen\\
A kemencének tetejére; miközben\\
Vitéz Csepü Palkó,\\ \label{cse3}
A tiszteletes két pej csikajának\\
Jókedvű abrakolója,\\
Így adta bizonyságát\\
Ékesszólási tehetségének:\\

Fölfogta azonnal\\
A szemérmetes Erzsók\\
E szónoklat magas értelmét,\\
S eszközlé annak teljesülését\\
Nem fontolva haladván.\\

Miután a vitéz Csepü Palkó\\
Az orra alatti nyiláshoz\\
Emelte a kancsót,\\
És miután mértékletesen\\
Egyet kortyanta belőle:\\
(Körülbelül annyit,\\
Amennyivel öt vagy hat ürgét\\
Lehetne kicsalni lyukának\\
Mélységeiből,)\\
Annakutána\\
Fölnéze az ég tájéka felé -\\
A kemencetetőre,\\
S ilyféle szavakkal\\
Terhelte meg a levegőnek\\
Könnyű szekerét.\\
Hogy szállítná azokat\\
A derék hangászi fülekbe:\\


És lett a zenére\\
A szemérmetes Erzsók\\



Teremében nagy vigalom.\\
Mindennek előtte\\
Összeütötte bokáját\\
Vitéz Csepü Palkó,\\
A tiszteletes két pej csikajának\\
Jókedvű abrakolója.\\

Míg ily események\\
Gazdagiták a világ történeteit\\
A kocsmaterem közepén:\\
Szélről a béke barátja\\
Bagarja, s Harangláb,\\
A fondor lelkületű egyházfi,\\
Űltenek, ittanak egyre. -\\
A helybeli lágyszivü kántor\\
Még mindig pislogatott\\
A szemérmetes Erzsók\\
Ötvenöt éves bájaira.\\


Ekképen szóla Harangláb,\\
A fondor lelkületű egyházfi,\\
A helybeli lágyszivü kántor\\
Egyebet nem válaszola,\\
Mint ami következik:\\

Avvagy ha pofon vág\\
A szemérmetes Erzsók\\
E szörnyű merényért?...\\
Hát feleségem,\\
Az amazontermészetü Márta?...\\ \marginpar{Csepü Palkó nagy-nagy vitéz volt}
O én a legboldogtalanabb\\
Valamennyi teremtmény közt,\\
Mely látta a nap karimáját,\\
A sugarakban uszót,\\
Ha felleges ég\\
Vagy éjszaka nem volt! -\\
Olyan az én lelkem,\\
Mint a Duna legközepében\\
A szélvészhányta dereglye,\\
Vagy mint a dióhéj,\\
Mit a gyerekek\\
Pocsolyába vetének -\\
Hánykodik erre, amarra...\\
De bátorság! aki nem mer, nem nyer...\\
Oh szólj erre, Harangláb,\\
Mondd meg nekem: ugy van-e vagy sem?...\\
Akként áldja meg isten\\
Életedet s unokáidat is,\\
Amily őszinte leszen\\



E kérdésemre a válasz,\\
Amelyet adandasz!"\\

S őszintén szóla Harangláb,\\
Mondván: "Úgy van, kántor uram!"\\

"No, ha úgy van: hát nekivágok!"\\
S ezzel a helybeli lágyszivü kántor\\
Fölemelte s letette a kancsót;\\
Csakhogy mikoron fölemelte,\\
Csordultig vala az, -\\
És amidőn letevé,\\
Üres vala az,\\
Valamint üresek zsebeim\\
Most, mikor ezt éneklem\\
Nagy lelkesedéssel\\
Költői dühömben. -\\
Annakutána a lágyszivü kántor\\
Egyet rántott a lajblija szélén,\\
S kétségbeesett elszántsággal,\\
Mint aki hidegfürdőt\\
Éltében először használ,\\
Odarontott\\
A szemérmetes Erzsókhoz.\\

\section{Harmadik ének}

Igy állt a világ,\\
Amidőn a szentegyházi fogoly\\
Elereszté a mentő kötelet,\\
S ekképen szóla magában:\\
"Lenn volnék...\\
Hála a mennyek urának!\\
Most egyenest a szemérmetes Erzsókhoz.\\
O szemérmetes Erzsókom,\\
Szívem mühelyének\\
Örök árendása te! nemde\\
Vársz epekedve reám?\\
Valamint én várom a tiszteletestől\\
Kontójának megfizetését,\\
Melyért nála hetenként\\
Kunyorálok hiába.\\
Nem fogsz te sokáig várni reám;\\
A szerelem lesz sarkantyúm,\\
Hozzád rohanok,\\
Mint a malacok gazdasszonyaikhoz,\\
Ha kukoricát csörgetnek."\\

Még bé sem fejezé\\

Költői beszédét,\\
S íme rohant a szemérmetes Erzsókhoz,\\
Mint a malacok gazdasszonyaikhoz,\\
Ha kukoricát csörgetnek.\\
Amidőn megfogta kilincsét\\
A kocsmai ajtónak:\\
Ketyegett hő szíve erősen\\
Üdv-kéjek gyönyörétől.\\
Amint benyitott a terembe,\\
A tánc még egyre dühöngött,\\
S csak a béke barátja\\
Bagarja vevé őt észre,\\
S őszinte örömmel\\
Idvezlette, kiáltván:\\
"Jó napot adj isten,\\
Fejenagy koma!"\\ \label{fej3}
(Mert ő, a nagy férfiú, volt ez.)\\
"Jó napot adj isten,\\
Hát kelmed is eljött?"\\

Ezek voltak szavai\\
Bagarja uramnak,\\ \label{bag2}
A béke barátjának,\\
De a széles tenyerű Fejenagy,\\ \label{fej4}
A helység kalapácsa,\\
A "jó napot adj isten"-re\\
Nem mondta: "fogadj isten",\\
Nem mondott semmit,\\
De nem is hallotta beszédét\\
Bagarja komájának,\\ \label{bag3}
Dehogy hallotta, dehogy!...\\
Ő csak látott -\\
Oh mért kellett látnia ekkor?\\
Mért nem született vakon inkább?\\
És átaljában mért született?...\\
Ott látá térdepelésben\\
A helybeli lágyszivü kántort\\
A szemérmetes Erzsók\\
Ötvenöt éves lábainál.\\
E látványra szivét,\\
A tiszta szerelmü szivet,\\
Pokolbeli kínnak\\
Százharminchatezer bicskája\\
Hasitotta keresztűl\\
S fölgyujtá agyvelejét\\
A haragnak cintmasinája legott.\\
Mint prédájához a macska,\\
Zajatlan léptekkel\\
S szeme égő üszkével\\
Sompolygott a lágyszivü kántor\\

Háta mögé,\\
Aki titokban\\
Gyötrődő szive érzelmét\\
Ekkép foglalta szavakba:\\

"Szemérmetes Erzsók,\\
Koronája az asszonyi nemnek,\\
S kezelője a bornak\\
S a pálinkának!\\
Lesz-e engedelem számomra szivedben,\\
Ha lelkem tartalmát\\
Előtálalni merészlem?...\\
O szemérmetes Erzsók!\\
S ha meg nem koppantod\\
A viszonszerelem koppantójával:\\
El fog aludni,\\
És vele el fog aludni\\
Életem is!...\\

"Én ütlek agyon...\\
Én vagyok a kétségbeesés!"\\
Szólt... nem! mennydörgött egy hang,\\
A széles tenyerű Fejenagynak hangja;\\ \label{fej5}
S széles tenyerével megragadá\\
A lágyszivü kántor gallérját,\\
S fölemelte a térdepelésből,\\
Hogy talpa sem érte a földet;\\
Aztán meg letevé,\\
Hogy az orra is érte a földet.\\
"Én ütlek agyon..."\\
Folytatta tovább\\
A széles tenyerű Fejenagy.\\

A szemérmetes Erzsók\\
Nem szóla reá,\\
De tengervízszínű szemének\\
Bájdús kifejezéséből\\
Ezt silabizálta ki mennyei kéjjel\\
A széles tenyerű Fejenagy:\\
"Oh széles tenyerű Fejenagy,\\
Helységünk kalapácsa,\\
S csapra ütője szivem hordójának!\\
Még kétkedel?...\\
Ártatlan vagyok én,\\
Mint az izé..."\\


A széles tenyerű Fejenagy,\\
Ki már belefáradt\\
A példaadásnak kedvéérti\\
Földhözütésbe,\\
"Bűnös vagyok egyrészt,\\
Nem tagadom,\\
Mert megszeretém\\
Lángzó szerelemmel\\
A szemérmetes Erzsókot...\\

Mint megfordúl a rézkakas\\
A templom tetején,\\
Ha más tájról kezd fúni a szél,\\
Ugy vett más fordulatot\\
A széles tenyerű Fejenagynak\\
Lelke, s irányt,\\
Mikor e szók érinték füle dobját.\\
"Mit szól kend erre, Harangláb?"\\
Voltak szavai,\\
S nem szeliden mondott szavai,\\
"Igazolja magát kend,\\
Vagy akkép vágom fültövön,\\
Hogy azonnal megsiketűl bele."\\

Odaálla Harangláb,\\
A fondor lelkületű egyházfi,\\
S rendűletlen nézve szemébe\\
A széles tenyerű Fejenagynak,\\
Ily bátor szókra fakadt:\\

Hogy csapja el a kelmed keziről\\
A szemérmetes Erzsókot,\\
Mert én kendet utálom,\\
Mint a kukorica-gölődint."\\


Ez iszonyú látvány\\
Megragadá gyöngéd idegét\\
A szemérmetes Erzsóknak,\\
S a szegényke\\
Ájulat örvényébe bukott.\\
Bagarja, a béke barátja,\\
Fölemelte szelíden,\\
S ápolva tevé őt\\
Az ágy párnái közé.\\
Élettelenűl feküvék ott,\\
Mint a lepuskázott vadlúd\\
A tó közepén. -\\
De most jön a haddelhadd!\\

Amidőn a vitéz Csepü Palkó,\\ \label{cse1}
A tiszteletes két pej csikajának\\
Jókedvű abrakolója,\\
Látá, hogy komolyabb kezd lenni\\
A dolog fordúlata:\\
Fejenagynál terme serényen,\\
De azért kedveltje maradt\\
A széles tenyerű Fejenagy,\\
S neki most is "mester uram" volt.\\

"Mester uram!"\\
Kurjanta vitéz Csepü Palkó,\\
A tiszteletes két pej csikajának\\
Jókedvű abrakolója,\\
"Ne féljen semmit, mester uram\\
Itt vagyok én is."\\
S ezzel nekiugrék\\
A fondor lelkületű egyházfinak,\\
Hátán termett, s kezdte püfölni.\\
Nem bírta Harangláb\\
Csepü Palkónak terhét,\\ \label{cse2}

A lyányzók pedig elvonulának\\
A kocsmateremből,\\
Mint elvonul a napnak sugara,\\
Ha zivatar támad.\\
S elkotródott a lyányok után\\
A béke barátja Bagarja.\\

\section{Negyedik ének}

Merre, Bagarja uram,\\
Test-épületének\\
Élő oszlopain,\\
Oh merre szalad kend\\
Gyors szaladással,\\
Mint a kugli-golyóbis?\\
Hát férfihoz illik\\
Megfutamodni a harci veszélytől?\\
Lemondani a csatabajnak\\
Hősi jutalmáról,\\
A dicsőség tölgykoszorújáról?\\

Bagarja, a béke barátja,\\
Alva találta\\
A kevés szavu bírót,\\

Kiütött a háboru, és dúl.\\
A szemérmetes Erzsók\\
Csapszéke lőn a csatatér.\\
Az egész falu népe\\
Egymást kaszabolja,\\
Igy végzé a csata festését\\
A béke barátja Bagarja.\\
A kevés szavu bíró,\\
A bölcs aggastyán,\\
Fölnyitva szemének másodikát is,\\
E kérdést látá szükségesnek:\\
"Hát menjünk?"\\

Mikor a kántorlak elébe jutottak,\\
Az amazontermészetü Márta\\ \label{mar1}
Szomszédnéjával\\
Akkor végzette pörét,\\
Mely onnan eredt,\\
Hogy a roszlelkű szomszédné\\
Egy tyúkját agyonütötte,\\
Mert ez mindig az ő csirkéi közé járt,\\
S elette előlök az árpát.\\

Képzelni lehet,\\
Hogy mekkora volt dühödése\\
Az amazontermészetü Mártának\\
Hallatlan kára miatt;\\
De azt már képzelni lehetlen,\\
Hogy mekkora lett dühödése,\\

Amidőn a kevés szavu bíró,\\
A béke barátja Bagarja,\\
A hívatalában pontos kisbíró\\
S az amazontermészetü Márta\\ \label{mar2}
Elértenek a csatahelyre:\\
Iszonyú vala a látvány látása,\\
Amelyet láttak.\\
Az amazontermészetü Márta\\
Hős elszántsággal törte magát át\\
A vívó tömegen,\\
Mígnem férjére talált,\\
Ki egy szögletbe vonultan,\\
Kínjában most is nyögve, kucorgott.\\

S miután ura volt mindenha szavának\\
Az amazontermészetü Márta:\\ \label{mar3}
Hinni lehet, hogy most sem szegte meg azt.\\

Ott nyögi most fájdalmát hősünk\\
A kalodában,\\
S csak azzal vígasztalja magát,\\
Hogy elleneit megverte vitézül,\\
S ha innen az isten megszabadítja,\\
Megkéri azonnal\\
A szemérmetes Erzsókot.\\

\fbox{\parbox{5cm}{Fejenagy: \pageref{fej1}|\pageref{fej2}|\pageref{fej3}|\pageref{fej4}|\pageref{fej5}}} \\
\fbox{\parbox{5cm}{Erzsók: \pageref{erzs1}|\pageref{erzs2}|\pageref{erzs3}}}\\
\fbox{\parbox{5cm}{Bagarja: \pageref{bag1}|\pageref{bag2}|\pageref{bag3}}}\\
\fbox{\parbox{5cm}{Csepü Palkó: \pageref{cse1}|\pageref{cse2}|\pageref{cse3}}}\\
\fbox{\parbox{5cm}{Márta: \pageref{mar1}|\pageref{mar2}|\pageref{mar3}}}\\

\end{document}