Katalinca és Zserbóca

1.
Hol volt, hol nem volt, volt két régi barátnő a Trash hegyeken is túl, ahol a kurta farkú Géyza túr. Nagyon régen ismizték egymást, talán még a szép anyjuk is barinők voltak. Sokat voltak együtt, sülve-főve a Mónika-showt nézték sokat tanulva belőle és az igazit várván, de az sajnos soha nem jött el és Mónika is elment a tévéből.

- Ez így nem járja Katalinca! - szomorkodott Zserbóca.
- Egyedül maradtunk kerek e Trash földön s társaságunk sincsen már mióta Mónika, Józsi Barát és Balázs is elhagyta Trash völgyét és másfelé vitte a sors az útjukat.- folytatta Zserbóca.

- Mit tegyünk most kedves barinőm? - Kérdezte Katalinca miközben egy szép piros szívcsit küldött Zserbócának.

Zserbóca az idősebb és több Mónika showt látott rangidősként ráncolta homlokát a délutáni napfényben. “Mit csináljunk, mit tegyünk s mely megoldás hozna újra fényt Trash völgyébe?” - morfondírozott magában Zserbóca. S egyszer csak!

- Ne szomorkodj Katalinca! Hagyd a könnyeidet, gyere térülj hozzám hamar! Tudom már mit teszünk! - kiáltotta diadalmasan Zserbóca!
- Zserbóca! Ugye nem viccelsz? Tényleg tudod a módját nagy bánatunkra? - ugrott fel hirtelen Katalinca izgalmában félretaszajtva nőimagazinok árnyékos nagy sokaságát.
- Nem tréfálok Katalinca! – mosolygott Zserbóca - Tényleg tudom mi vigasztal meg minket újra!

Katalinca bizalommal teli izgalommal Zserbócához lépett és mély égkék szemével Zserbóca arcát látta csak, miközben megragadta Zserbóca két kezét aki bizalmasan engedte, majd megszorította Katalinca kezét és izgatottan elkezdte hadarni a tervét.

- Kedves barinőm egyetlen Katalincám! - kezdte Zserbóca, majd izgatottan folytatta – Ha elment Mónika Józsi Barátunkkal és Balázs is utánuk ment akkor nekünk is utánuk kell mennünk!

Katalinca szeme elkerekedett és mint az első Mónika shows szerelmi vallomásnál, olyan kerek örömkönnyek szöktek most a boldogságtól csillogó szemeiben, hogy ilyet egész Trash völgye se látott még s talán Vahúr se könnyezett akkorát mikor éppen abbahagyta a youtubozást.

- Igazad van Zserbóca! - Mondta örömmámorban úszó lélekkel Katalinca – Igazad van Zserbóca - mondta ismét Katalinca és megölelte Zserbócát.


2.
Az elkövetkező pár napban Katalinca és Zserbóca összeszedtek minden fontosat a nagy útra. Kis rózsaszín hátijukba pakoltak női magazint, telefont és powerbankot. Nem feledkeztek el az ételről sem, Zserbóca ebben is jó tanácsokat adott Katalicának, így ő maga gombát rakott el az útra, míg Katalinca halat tett a táskába. Nem felejtették el, hogy meg is szomjazhatnak.

- Zserbóca! Én varázsvizet viszek magunknak a varázslótól kaptuk azt mondta mindig erőre kapunk ha bele kóstolunk. - büszkélkedett Katalinca.
- De ha elfáradunk is? - hitetlenkedett aggódva Zserbóca.
- Higgyél nekem kedves barinőm! Varázslatot is mondott ám! - mosolygott sejtelmesen Katalinca, majd folytatta – Azt mondta a Varázsló “Jó kis fütyülős mézes barack, csak fordítva vannak a bötük Majd várázst olvasott rá “rajta tehát hármisz százalékos csákártetanova” és még füvet s falat is evett, hogy a báj teljes legyen. - mesélte el a varázsvíz megszerzésének módját Katalinca Zserbócának.
- Ó be ügyes vagy Katalinca – mondta boldogan Zserbóca miközben tovább pakolta táskájába a fontos úti kellékeket.

Került még a táskácskába finom illatos parfüm, Katalinca még egy titkos kis vörös éjjeli barátot is becsempészett a poggyászba, amiről csak ő tudott.


3.
Eljött a nagy nap hajnala majd a reggelre a vidám csengőhangok ébresztették Katalincát és Zserbócát.

- Megindulunk barinőm, ne tétovázzunk! - s usgyi, gyorsan felöltöztek és megindultak Trash völgyéből kifelé az ismeretlenbe Trash földjén.

Mentek, mentek mendegéltek és még mindig mennének, de ekkora már besötétedet és Faszerdejének sötét árnyaihoz értek.

- Úgy elfáradtam Zserbóca. - sopánkodott Katalinca – olyan ijesztő itt és fázom folytatta szíve panaszát Katalica.
- Tudom. Én is elfáradtam és megszomjaztam és megéheztem kicsi barinőm, de kérlek ne sírdogálj, megalszunk itt. - vigasztalta gyengéden Zserbóca Katalincát.
- De én nem is sírok Zserbóca. - felelte Katalinca.
- Akkor ki sírdogál itt? - riadt fel Zserbóca.

Katalinca és Zserbóca összerezzent, mint a púpszászi toronyőr felkérdezéskor és riadtan forgatták fejecskéjüket a sötét faszerdő ijesztő árnyai közepette. Ahogy füleltek már tisztán hallották, hogy egy kis kedves vékony hangocska halkan sírdogál az árnyak leple alatt.
Zserbóca meggyújtotta a telójának világát és óvatosan körbevilágolta az éji setétet és egy apró szomorúan tündöklő szempárt pillantottak meg egy bokor melyén.


4.
- Kik vagytok ti? - kérdezte az ijedt kis hangocska.
- Zserbóca és Katalinca - válaszolt Zserbóca bátortalanul miközben Katalinca kezecskéjét szorította - és te ki vagy?
- Lencsilencsi vagyok Trash városból. - mondta Lencsilencsi bátrotalan esdeklő hangon - Eltévedtem, félek és éhes vagyok - folytatta Lencsilencsi.
Zserbóca a bátrabb, aki már többet tanult Mónikától és Józsi Baráttól felismerte, hogy nincs mit tartani Lencsilencsitől. Bátorságra kapott s mint egy szexnagyi bátran előállt a setétből.
- Ne félj Lencsilencsi! – kezdte Zserbóca, miközben még mindig nyugtatóan szorította a még riadt Katalinca kis kezét - Nyugodj meg mert attól megnyugszol! - mondta Zserbóca és megfogta Lencsilencsi ázott-fázott kacsóját. - Ahol kettőnek jut ott háromnak is van.

Zserbóca és Katalinca telefonvilágot gyújtottak, elővették szupcsi pulcsijukat és Lencsilencsit a középre ültették hallal, gombával és varázsvízzel kínálván.
Meg kell mondani igaza volt az elvarázsolt varázslónak, működött a varázsvíz. Hamar összemelegedtek Lencsilencsivel és már hárman voltak barinők. Zserbóca, Katalinca és Lencsilencsi.


5.
Délre virradt az idő. Zserbóca először álmosan, majd riadtan ugrott fel.

- Lemerültek a telefonok! -kiáltotta rémülten Zserbóca.

Erre Katalinca és Lencsilencsi is hamar megébredt és nyugtalanság vett erőt rajtuk.

- Ne aggodalmaskodjatok! - mosolygott Zserbóca - Feltöltjük őket a powerbankkal, az a barátunk! - kacagott Zserbóca.

De ajjajj! A powerbankok üresek voltak mindahányat hoztak, s mely meg nem volt üres az s meg kábelt híján volt.

- Mi lesz most velünk Zserbóca? - kérdezte remegő hangon Katalinca és Lencsilencsi Zserbócát.
- Bajban vagyunk Barinők. - kezdte aggodalmas tekintettel Zserbóca - Nem ébredtünk reggel, mert nem volt csipogás és már maradni se maradhatunk mert setét lesz estére.

Zserbóca, Katalica és Lencsilencsi komoran néztek egymásra. Katalica varázsvízzel kínált körbe és hamar kieszelték mit kell tönniük.

- Én a Faszerdő másik feléről jöttem egy délután, Trash városból ezen az ösvényen. - tanakodott Lencsilencsi.
- Mi Trash völgyéből jöttünk egész álló nap. - tűnődött Zserbóca.
- “” - gondolta Katalinca.
Törte-törte a fejét nagyon Zserbóca és egy két korty varázsvíz után csak kibökte nagysokára:

- Akkor Trash városban megyünk ahányan vagyunk. – fejtegette Zserbóca - Ha ugyanis te egy délutánt jöttél, akkor estére már Trash városban lehetünk, de a Trash völgyét el nem érjük én mondom. - fejtette ki Zserbóca.


6.
Az újdonsült három barinő erőt véve önmagán, félelmeiket átbeszélve, egymásból és a varázsvízből bátorságot nyervén, nagy hamar megindult az ösvényen, amelyről Lencsilencsi jött. Zserbóca, Katalinca és Lencsilencsi egymás mellett puha léptekkel rótta Faszerdejét, szigorúan az ösvényt kötve mely útját Lencsilencsi emlékének léptei vezették.
Mentek – mentek és Lencsilencsi minden ösvénykeresztnél bátran mutatta az utat Katalincának és Zserbócának. Lencsilencsi léptei most bátrak és gyorsabbak voltak így, hogy már nem egymaga ment a zord Faszerdőben.  Mentek – mentek és Zserbócának kellemetlen érzése támadt.

- Lencsilencsi – kezdte Zserbóca aggodalmaskodó hangon mire Katalinca is felkapta vékony kis fejecskéjét.
- Mondd meg mi baj van Zserbóca! - felelte Lencsilencsi Katalinca érdeklődő pillantásai társaságában.
- Lencsilencsi, lassan besötétedik és mi még mindig nem vagyunk Trash városában. - sóhajtott Zserbóca - Biztos jó ösvényeken jöttünk eddig?
- Bízz bennem barinőm! - kérlelte Lencsilencsi Zserbócát.

Mentek a Faszerdőben egyre-egyre mélyebbre míg az éj korma feketére nem festette Faszerdő rideg leveleit.

- Szerintem eltévedtünk. - ismerte fel Zserbóca a kellemetlen helyzetet.
- Mi legyen most? - jajongott Katalinca és Lencsilencsi.
- Nem tudom barinők. - felelte Zserbóca.


7.
Faszerdő félelmetes éjje kérlelhetetlenül fogta körbe a három barátnőt, Zserbócát, Katalincát és Lencsilencsit. Az árnyak lassú táncban eggyé váltak, komor éjjelének csillagtalan kupolájával és hideg nedves baljós köd ölelte alattomos keblére a három barátnőt Zserbócát, Katalincát és Lencsilencsit. Napvilágot nem remélhettek se telefontól se egymás szép lelkétől. Katalinca kezdett sírni, majd Lencsilencsi is vele könnyezett és a máskor oly talpraesett Zserbóca lelkét is kísérteni kezdte az elveszettség fojtogató érzése.

De ekkor egy béka -talán varagy?- hangja csattant fel a vaksötét Faszerdő már láthatatlan ködében. “Rossz Ratyee – Rossz Ratyee” hangzott minden irányból, majd egy sejtelmes narancssárga láng csapott fel Zserbóca, Katalinca és Lencsilencsi rettegő leheletének zavaró közelségében.

- Takarodjál már el innen! - s a hang forrása egy csapzott-ázott félszerzet, ki félig férfi félig nő alakja omlott Zserbóca, Katalinca és Lencsilencsi ijedt társaságába egy beszélő békával.

A furcsa féllény kezében világ volt, ami elsőre biztonságot adott Zserbócának, Katalincának és Lencsilencsinek, mert messze űzte az előbb még oly riasztó Faszerdő árnyakat.


8.
A féllény és béka ügyet se vetett a három riadt barinőre, hanem tovább folytatta:

- Rossz Ratyee – Rossz Ratyee! - üvöltötte a béka.
- Jó van fogd már be a pofádat! - replikázott a féllény.
- Nem ettem három napja! - sipánkodott a béka.
- Jó akkor takardojál innét! - méltatlankodott a féllény.
- Te tehetsz mindenről a te Rossz Ratyee! - sivalkodott tovább a béka.
- Te voltál a hülye bazd meg magad! - vágta ki magát a féllény.
- Te Rossz Ratyee! - kezdte a béka - Te becsaptál engem!
- Azt mondtad bazd meg, hogy ha megcsókollak akkor előterem álmaim asszonya!
- Igen bazd meg erre te férfiból nő lettél én meg béka maradtam, Te Rossz Ratyee!
- Akkor meg mi a bajod bazd meg! Előtermett álmaim nője nem? Na húzz a gecibe innét!

Zserbóca, Katalinca és Lencsilencsi szótlanul nézték ennek a furcsa párnak a vitáját. Elsőre féltek és rettegtek, de láss csodát! Valahogy ismerős érzés, ami lassan a lelkükbe szivárgott. Már nem is voltak oly távolt Trash völgyétől és Trash városától és attól a fojtogató hiánytól, ami laput adott a lábacskáik alá.
Zserbóca, hiszen mindig ő volt a rátermettebb, csendben arrébb húzta Katalincát és Lencsilencsit és kicsi kacsócskájának mutató ujjacskáját a szája elé tette és nézték a féllény és béka vad eszmecseréjét. Ajj be hiányzott a távkapcsoló Zserbócának!

De ajjaj egyszer csak a félszerzet rájuk förmedt:
- Ti ki a gecik vagytok? - kérdezte Zserbócától, Katalincától és Lencsilencsitől.


9.
Zserbóca, Katalinca és Lencsilencsi nagyon megijedt az ijedség hirtelen éledt a tudatukba, mint ahogy a jég rian Retard taván súlyos fagyban ijesztő magányos éjjelente.
Zserbóca azonnal a távkapcsolóért nyúlt, de ajjaj! Nem volt távkapcsoló.

- Én én Zserb... - kezdte hebegni Zserbóca de akkor féllény közbevágott.
- Jó leszarom. Merci vagyok... -kezdte volna a mondókáját, de ekkor:
- Nem te egy Rossz Ratyee vagy! - ordított közbe a béka.
- Jó van akkor én elmegyek! - dörmögte a Merci nevű fura lény.
- Jajj ne tedd! - kiáltott Zserbóca amin mindenki meglepődött, leginkább Katalinca és Lencsilencsi.

A varázsvíz eddig is segített, gondolta magában Zserbóca és bátortalanul Merci felé nyújtotta, aki gyakorlott hanyag mozdulatta vette kis Zserbóca kezéből az üveget, Katalinca és Lencsilencsi riadt, de érdeklődő tekintete közepette.
Merci ej be meghúzta az üveget, de a békát se lehetett tétlenséggel vádolni.

- Ti ki a gecik vagytok? - kérdezte ismét Merci Zserbócától, Katalincától és Lencsilencsitől.
- Én én Zserb... - kezdte ismét, már bátrabban Zserbóca, de a béka megint elégedetlenkedni kezdett.
- Megbasztak téged ezek? - hallatszott a béka varangyos szájából a felkérdezés.
- Na jó én elmentem! - kiáltotta Merci és gyorsan kezében a fénnyel megindul egy ösvényen, nyomában az ugrándozó békával.
Zserbócának, Katalincának és Lencsilencsinek se kellett több, azonnal a nyomukba szegődtek, dehogy maradtak volna ott a setétben amikor olyan otthonos Mercivel és a békával.


10.
A Faszerdőben Merci otthonosan mozgott, mintha ismerné minden rejtekét. Bátran lépegetett mindegyik ösvény végén az újra, miközben a béka perlekedésére szintén ordenáré válaszokat ordított. Zserbóca, Katalinca és Lencsilencsi jól szórakozva követték a féllényt és a békát, nagyokat mulatva csodálatos műsorukon, megélve érzelmi völgyeket és hegytetőket.

Merci biztos léptekkel haladt és láss csodát! Egyszer fényt támadt és Trahs város üvegvisszaváltójánál találták magukat, ahol már a város fényei halványan világoltak.

- Adjál enni! - üvöltött a béka.
- Takarodjál innen! - válaszolt Merci.
- Akkor szopd le magad! - rafináltkodott a béka.
- Akkor dögöljél meg! - csillogott Merci miközben beszart.

Zserbóca, Katalinca és Lencsilencsi soha nem érzett csodálattal bámulta az eseményeket.

- Nekem már nem is kell Mónika. - csodálkozott halkan magán Katalinca.
- Én is ezt érzem. - fukarkodott a szóval Lencsilencsi.

Zserbóca nem mondta ki, de pontosan ugyan az a megnyugvás és kielégülés lakozott az ő szívében is, mint Katalincáéban és Lencsilencsiében.


11.
Egy egész napon át követték Mercit és békáját, közben lopva varázsvízzel itatva őket míg megtudták, hogy a Youtubon mindig nézhetik a furcsa párost és megismerve ezt az új tévét még modit is kaptak Mercitől.

De ajjaj!

- Akkor megyek a SoDIhoz! - borult ki teljesen Merci egy pillanatban, a béka folytonos perlekédése miatt, majd egy laptoptöltővel erős férfias kiállással utasította a békát némi kis csendességre.
Zserbóca, Katalica és Lencsilencsi ijedten kiáltott fel:

- Itt hagysz minket Mercikénk?
- Megyek innen a gecibe a vonattal Bécsbe a szerelmemhez! - ordította Merci varázsvizes hangon, majd otthagyta a pihengető békát és három megriadt barátnőt Zserbócát, Katalincát és Lencsilencsit.
Kettő pillantás és sehol nem volt Merci. Zserbóca, Katalinca és Lencsilencsi kicsi lelkét oly gyorsan szabta szét a hirtelen jött hiány, hogy a varázsvíz se segített volna, ha nem fogyott volna már el régen.

Egymás kezét fogták és egy mélyről jövő új érzés, a picsaszáj kerítette hatalmába egész testüket.

- Mi lesz most velünk? - sírdogált Katalinca és Lencsilencsivel.

Zserbóca is érezte a picsaszáj fekete szomorúságát, neki is gombóc volt a torkában és javulhatatlanul érezte a gyomrában, hogy valami végleg elromlott.

- Tudom mit teszünk! - szólalt meg komor mély hangon Zserbóca.

Katalinca és Lencsilencsi könnyben úszó szemmel tekintett Zserbócára, aki ekkorra már mosolygott, de tekintetében keménység lakozott.

- Merci elment. - mondta szomorúan Zserbóca - De nem ment el örökre tőlünk. Itt hagyta a modi jogot. Ezentúl feladatunk segíteni Mercit minden nehézségben és megvédelmeznünk őt a gonosz Trolloktol a Youtubon. Ez a mi feladatunk nővéreim!

Ahogy e szavakat kimondta, az esti múló nap narancssárga sugarakkal burkolta be és határozott sziluettje a Merci távozásának könnyeivel megcsillant egy pillanatra, pont akkor amikor Katalinca és Lencsilencsi is megértette szívében a kaland és a feladat csak most kezdődött el a három nővér számára.