Így édesgeti magához a kormány a kritikus értelmiséget
belpolitika
szerző

Nagy Iván László
olvasási idő

11 perc
megjelent

2022.11.02. 06:30
utolsó frissítés

2022.11.02. 08:20

Mindent finanszírozó külföldi ösztöndíj. Szakmai lehetőségek az ország fejlesztésében, a XXI. századi innovációban. Trendi tudományos események, laza és inspiráló közszereplők. A felsorolás nem egy nyugati demokrácia ajánlata a fiataloknak, hanem a magyar kormány trójai falova, amellyel a vele kritikus értelmiséget igyekszik becserkészni. Cserébe nem kér mást, csak egy kis konformitást. Megnéztük, hogyan működik a kormányzati soft power a gyakorlatban.

Az elmúlt 12 év válaszút elé állította az értelmiséget Magyarországon. Kérdés afelől sosem volt, épít-e rájuk a rendszer: az értéktérképektől kezdve a választási demográfián át tökéletesen kirajzolódott ez idő alatt, hogy a Fidesz–KDNP korántsem a nagyvárosi diplomásokból meríti a bázisát, s mi több, antagonisztikus politikájának nagy részében olyan ügyek képviselték a rossz oldalát, amelyek a liberálisabb és magasabban iskolázott tömegeknek fontosak voltak: emberi jogok, a tudomány és a művészet szabadsága, európaiság.

Ennek megfelelően az első út az lett, amelybe a kritikus értelmiség többsége szorult: a rendszer alakította keretek között mozogni. Ide tartozik, aki (a kormányközeli nagytőke által egyre inkább bekebelezett) a versenyszférában dolgozik, de sem annak, sem a tágabb értelemben vett társadalomnak a formálásában nem tud részt venni, és kiváltképp ide sorolhatók a tudományos és humán értelmiségiek, tanároktól kezdve, egyetemi oktatókon és kutatókon át, egészen az újságírókig és a művészekig, akik kötelességtudattól vezérelve végzik a munkájukat a szűkülő lehetőségek és a korlátozott közönség ellenére is.

A másik irány az, amely előbb-utóbb minden autoriter rendszerben megjelenik: amikor a rendszer felemészti a kritikusokat és a saját soraiba állítja őket. Az egyre növekvő kormánybarát média, a megannyi megalakult alapítvány és a közszféra szervezetei erősen káderigényes intézmények, egy idő után pedig bevonzzák azokat, akiknek az élethelyzete előbb követeli meg a biztos megélhetést, mint a szellemi szabadságot.

A felsorolás pár évvel ezelőtt talán itt véget is ért volna, az elmúlt fél évtizedben azonban új folyamatok indultak el a NER-ben. Orbán Viktorék egy olyan időszakban kormányoznak, amikor – bár antidemokratikus tevékenységük a múlt felé mutat – egyre értékesebbé válik a képzettség, és az innovációkényszer naprakész tudású szakembereket igényel. Pont azokat, akik ha nem teljesen apolitikusak, döntően nem rokonszenveznek a kormánnyal. Ők vannak a kormányzati soft power célkeresztjében, és nagyon úgy fest, mintha az elmúlt években elindult volna a kritikus értelmiség alkalmazkodása a rendszerhez.

    Stipi-stopi

A jelenség mintaszerű eleme a csupán hároméves, 2019-ben indult Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram, amelyet még a megboldogult Emmi családügyi államtitkáraként indított el Novák Katalin. A szervezők és a diákok körében is csak stipiként emlegetett program lényege, hogy a mára a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Tehetség Központ (NTK) évente több tucat egyetemista külföldi tanulását finanszírozza, beleértve a tandíjat és a lakhatási költségeket, de akár a költőpénzt és az utazást is. A mára 500 millió forintos keretösszegű programban elég nagy pénzek forognak: az uniós egyetemekre járók 14 millió forintos támogatást kaphatnak, de a Brexit után megsokszorozódott nagy-britanniai tanuláshoz és az amerikai tanulmányokhoz több mint 23, illetve 27 millió forint vehető igénybe – hivatalosan egy évre, de a hároméves képzéseket jobbára teljes egészében finanszírozzák.

A program első blikkre tökéletesnek hangozhat az érintett végzősöknek, de a laikus is igenlően bólinthat, hogy a kormánynak igenis fontos, hogy támogassa a magyarországi fizetések mellett a fiatalok többségének elérhetetlen céljait.

Csakhogy a történet itt korántsem ér véget. Az első és legfontosabb buktató, ami az itthon államilag finanszírozott egyetemi képzéseknél is megjelenik: a röghöz kötés. Ahány évig stipis valaki, annyi ideig Magyarországon kell dolgoznia a diplomája megszerzését követően. „Ezzel önmagában nem is lenne baj, ha mindent fizetnek, belefér pár évet itthon lenni utána” – mesélte egy egyetemista, aki korábban részt vett a Stipendium Peregrinum ösztöndíj válogató táborában. Ott, ahol a bajok kezdődnek.

A stipi elbírálása kétfordulós: az első, online körben még világos, mi alapján jut tovább valaki, bár a pályázatnak már vannak gyanús részei, például az, hogy milyen vállalásokat hajlandó tenni a diák, ha megkapja az ösztöndíjat – onnantól kezdve, hogy mentorál másokat vagy blogot ír, egészen addig, hogy tévé- és közszereplésekre jár a kormányzati programot népszerűsítve.

A második akadály pedig egy többnapos nyári tábor, ahol kormányzati politikusok és NER-celebek döntenek a diákok jövőjéről, a kritériumok pedig ismeretlenek. Novák Katalin, Szentkirályi Alexandra, Balog Zoltán, Böszörményi Nagy Gergely, Győri Enikő, Cser-Palkovics András, Rácz Zsófia, de még Miklósa Erika operaénekes is az informális zsűri tagja volt korábban.

A leszűrt 40-50 ember az elbíráláshoz hasonlóan ködösen jut el a táborba is – meséli korábbi stipi-jelölt forrásunk, aki azt kérte, nevét ne hozzuk nyilvánosságra. Annyit mondtak nekik: 2-3 nap lesz, menjenek a Déli pályaudvarra, de semmi más infót nem kaptak. Végül a vonatra felülve, celebinstruktoraik körében derült ki, hogy a Balatonra mennek, a táborba megérkezve pedig Novák Katalin és Balog Zoltán köszöntötte őket. Ekkor kérdezte meg magától: „Én mit is csinálok itt?”

A stipi felemássága végigkíséri a tábort – mesélte mindkét forrásunk. A diákokat csoportokra osztják, minden kis kör megkapja a maga nagynevű mentorát, a különböző feladatok pedig komoly kreativitást és intelligenciát igényelnek: kezdve azzal, hogy hol látják magukat adott év távlatában, azon át, hogy hozzanak létre egy kitalált alapítványt valamilyen jó ügyért, egészen addig, hogy égető globális kérdésekről beszéljenek. A tábort azonban belengi a NER szelleme.

Az egyik táborozó azt mesélte, szó szerint felvillanyozta Novák Katalint, amikor valaki arról beszélt: 5 év múlva családot alapítana Magyarországon. A köztársasági elnök ugyanezen esemény záróakkordjaként elmondta: „lányok, ne felejtsétek el: fontos, hogy családot alapítsatok, legyenek gyerekeitek.”

Egy másik táborozó szerint ezt a diákok olyannyira észreveszik, hogy egy másik évben a színpadon elkezdték túllicitálni egymást, hogy ki és hány gyereket szeretne, ami odáig fajult, hogy maga Novák szólt közbe, hogy maradjanak a realitás talaján. A nap elején kötelező program futni az államfővel, úszni Böszörményi Nagy Gergellyel, vagy éppen elmélkedni Balog Zoltánnal. A nap végén inkább nem mennek el a diákok aludni, csak hogy informális beszélgetéseken meggyőzhessék a politikusokat és a holdudvar tagjait, hogy válasszák őket. Az ösztöndíjat kormánykritikus beállítottságú, vagy éppen a humán tanulmányokat folytató rendszerkritikus tanulók is elnyerik – de, ahogy egy volt táborozó fogalmaz,

    „az anyagi kiszolgáltatottság előidéz valamiféle idomulást az ott lévőkben.”

Abban pedig egyetértett mindkét megszólaló: a stipit mindezek ellenére megéri elfogadni, de egyértelmű, hogy ez függőségi helyzetet alakít ki. Persze – ahogy egyikük fogalmaz –, „stipis és stipis között is van különbség”, megéri okos vállalásokat tenni az elején, hogy ne tagozódj be teljesen, amikor hazajössz. A visszatérők lelkesebb szegmensének komoly lehetőségeket ad a Nemzeti Tehetség Központ, konferenciaszereplésektől kezdve (pl. a Brain Baron, de erről még később) megannyi szakmai esélyig – de ez teljes elköteleződést jelent.

A külföldön tanuló magyar diákok szervezete, a Hungarian Youth Association nemrégiben indított munkaközvetítő programot Hungary Hiring néven. Pirityi Soma társalapító a hvg360-nak azt mondta: „közigazgatási oldalról sokan látják a hazatérőkben rejlő potenciált”.

Arról, hogyan utazik az akár itthon, akár külföldön diplomázó fiatalokra a kormány, egyik forrásunk így fogalmazott: "A kormánynak dolgozni nem ugyanaz, mint fideszesnek lenni, de a stipi is egyfajta szürke zóna. Van egy szint, ahonnan inkább elengeded a politikát, hátra lépsz egyet a hitedben, hogy előre léphess egyet a karrieredben. Úgy tapasztaljuk, ezeket komolyan kell venni: az állami pályázatokon pontosan tudják, hogy ki vagy. Ha a rendszer ellen tüntetsz, nem indulsz jó esélyekkel."

Az agyelszívásnak, vele együtt a tehetséges értelmiségiek betagolásának vannak kevésbé jövedelmező, de átláthatóbb formái is. Egyik forrásunk azt mesélte: miután OKTV-döntőbe jutott gimnazistaként, azonnal érkezett egy levele a Mathias Corvinus Collegiumtól (MCC), hogy soron kívül csatlakozhat az intézmény középiskolai tehetséggondozó programjához.

Az Orbán Balázs vezette szakkollégiummal sokszor foglalkozunk, bár javarészt azért, mert elképesztő állami vagyonnal tömték ki az intézmény alapítványát, szakmai és tanulmányi vezetőit pedig jobban elfoglalja a kormányideológusi munka, a konferenciákon páváskodás és az elnyomó rendszer elitlegitimációjának megteremtése, mint a tényleges tehetséggondozás. Pedig – meséli a korábban említett forrásunk – az MCC végez tényleges képességfejlesztő munkát is, a szakkollégiumban laknak olyanok is, akik kritikusak a rendszerrel.

A másik forrásunk azt meséli: az MCC egy olyan rendszert épít, amely azt mutatja a fiataloknak, hogy a nyugati színvonalú oktatás itthon is elérhető. De ahogy arról korábban is írtunk: az efféle szakkollégiumok hallgatói inkább politikai-közgazdasági érdeklődésűek, a nekik felkínált lehetőségek pedig inkább merítik ki a káderképzés, mintsem a tényleges, képességalapú és szakmai fejlesztés fogalmát.

    Szakmaiság és öncenzúra

Nem csak az egyetemisták körében figyelhető meg az eddig leírt dinamika arról, hogyan „zsarolja” pénzzel és lehetőségekkel a rendszer a kritikus értelmiségieket. Egy másik, névtelenséget kérő forrásunk a mostanra megszűnt, Vitézy Dávid vezette Budapest Fejlesztési Központnál (BFK) dolgozott. A kormány által finanszírozott fővárosi cég nagyszabású projektekhez tömörített szakembereket, forrásunk szerint komoly szakmai műhely volt, sokan külföldről költöztek haza azért, hogy ott dolgozhassanak, persze a magyar átlagnál jóval magasabb fizetésekért.

És elsőre, csakúgy, mint a Stipendium Peregrinumnál, itt is úgy tűnt: nem várnak mást, csak kiemelkedő szakmai munkát. Ahogy forrásunk fogalmaz: „semmilyen utasítás nem jött a felsővezetéstől, hogy politikai tartalommal kellene foglalkozni”, még azt is kiemelték, hogy a közösségi médián is bárki képviselheti a világnézetét.

Csakhogy a gyakorlatban mégsem ez volt a tapasztalat. A BFK a 2019 utáni, csatatérré vált Budapest egyik főszereplője volt, a projektek politikai vitáknak adtak alapot. A 2022-es kampány közeledtével végképp kiéleződtek a harcok (például a Galvani híd vagy a Műegyetem rakpart apropóján), az ott dolgozókban pedig kialakult egyfajta öncenzúra – meséli forrásunk. Bár a vitákat mesterségesen alakította ki a kormány politikája, azokban kénytelenek voltak az állami oldalt támogatni, idővel pedig akarva-akaratlanul „a Fidesz oldalára sodródott az ember, hiszen ezeket mi építettük. Megjelent a szótárunkban, hogy mi, mert egyúttal a saját projektjeinkől, a saját munkánkról volt szó.”

A BFK-t végül júliusban szántotta be az új kormányzat. Forrásunk szerint az ott dolgozók többsége ellenzéki érzelmű volt, sokan szinte azonnal visszautaztak külföldre, aki azonban maradt, arról számolt be: a BFK szabadságához képest sokkal tudatosabban építenek ki függő viszonyt az ötödik Orbán-kormány intézményei.

    A maszk mögött

A kormány, ahogy azt 12 éve számtalanszor tapasztaltuk, tisztában van a közönségével. Azzal is, amelyik nem szimpatizál vele.

Tudja pontosan, hogy a rendszerkritikus értelmiségieket hidegen hagyja az acsarkodó propaganda, a legkiemelkedőbb fiatalokat nem tudná kevésbé érdekelni a Megafon.

    Éppen ezért, akik hozzájuk szólnak, egészen más hangnemet ütnek meg: egy olyan szólamot, amely elfedi vagy akár el is rejti a NER-t, és máris vonzóbbnak hat.

Remek példa erre a korábban felemlegetett Böszörményi Nagy Gergely. A világ legjobb egyetemein – nem mellesleg a CEU-n – végzett vállalkozó a Design Terminalban startupokkal, a Datapolisban Barabási Albert-László világhírű hálózatkutatóval együtt big datával foglalkozik, ő vezeti a lassan nemzetközivé váló Moholy-Nagy Művészeti Egyetemet (MOME), és hozzá köthető a Brain Bar is; az idén a Magyar Zene Házában rendezett tudományos fórum, ahol több ezren hallgathatnak előadásokat a világ vezető kutatóitól, gondolkodóitól.

Ez eddig – mint a korábbi példáknál is – szép és jó. Itt jönnek képbe az olyan finomságok, mint az, hogy az idei eseményen bemutatott Nonkonform című könyve egy, a Mandineren futó olvasókalauzának az összefoglalója, amelyben tudományos és irodalmi példákon keresztül támogatja a NER működését. A Brain Bar könyvesstandján hemzsegnek az MCC és Schmidt Mária kiadójának kötetei, finoman kooptálva azokat a fiatalokat, akik tudományos kíváncsiságból mentek el az eseményre.

Az ehhez hasonló fórumok megteremtésére láthatóan gondosan odafigyelnek az MCC-ben is: bár a szervezet tagjai jelen vannak a CPAC-en és más, végtelenül radikális jobboldali eseményeken, megszervezik az MCC Fesztet is, ahol Azahriah és Dzsúdló koncertjei előtt megjelenik Tucker Carlson vagy éppen vitatkoznak a kormány miniszterei. Az MCC működteti a Scruton kávéházakat is, ahol a közösségi események között lehet például beszélgetni a Z-generációban rendkívül népszerű influenszer Turai Barnával, de a programok java része inkább konzervatív szemszögből értelmezi a világot, vagy éppen olyan beszélgetőtársakat hoz el, mint Kubatov Gábor vagy Orbán Balázs.

Apropó, Turai: a Linczényi Márkóval közös, toplistákat vezető podcastjának, a Márkó és Barna síkidegnek éppen az az Index ad otthont, amely kormányzati átállítása óta hasonló soft power mentén alakított át a hatalom. Az Indexen a könnyen fogyasztható hangműsor olyan szalagcímek között bújik meg, amelyek bár nem az Origo-szintű propagandát tükrözik – sokkal inkább egy visszafogott, de a kormány felé döntően kritikamentes nyilvánosságot.

    Valamit valamiért

A tiltakozás és a teljes betagozódás határmezsgyéjén tehát megjelent a konformitás. Egyfelől kiderült, hogy amíg a gyomorforgató propaganda abszolút a pillanat uralásának része, az Orbán Viktor által Kötcsén emlegetett, 2060-ig megcélzott fideszes jövő nagyban múlik azon is, hogyan neveljenek olyan értelmiséget, amelyet sem elhallgattatni, sem feltüzelni nem kell – egyszerűen jól érzi magát a helyén. Akár káderként, akár magánemberként: ha mindenki csak eggyel hátrébb lép az elveitől, máris sokkal szebb az ország.

Másfelől – és a demokrácia szempontjából talán sokkal fájóbban – a NER sikerét húzza alá, hogy az azzal kritikus, cselekvőképes emberek már nem akarják megdönteni a rendszert, inkább megpróbálják tudásukat itt felhasználni, itt előre vinni a szakmai ügyeket.

Összeért a keresleti és a kínálati oldal: a rendszernek szüksége van a kritikusok tehetségére is, a tehetséges emberek pedig belátták, ha érvényesülni akarnak, jövedelmezőbb eggyel halkabban, cserébe eggyel szorgosabban dolgozni. Ha pedig ezt megfogadják, lehetőségük is nyílik arra.