Karaktertörténet...
Los Santos-ból érkeztem ide!
Olaszországban éltünk, de a nevem ennek ellenére Angol lett, édesapám után.
Gyerekkoromban összetartott a család, szépen nevelkedtem, nem voltak gondjaink, egyszer csak édesapám eltűnt, nem tudunk róla semmit, sem én, sem édesanyám. Körbe lett kérdezve a baráti köre, senki nem tudott semmit.
2 nap múlva felbukkant, de azt mondta, hogy ő nem emlékszik semmire, ekkor olyan 7 éves lehettem.
Ezek az eltűnések folytatódtak tovább a részéről, hajnalban elment otthonról, és késő este ért haza.
Ekkor ezen már ment a folyamatos veszekedés a szüleim között, de még édesanyám nem döbbent rá, mi a helyzet. Ez így ment olyan jó fél évig, majd édesanyám egyszer követni kezdte, és meglátta, hogy egy házba megy be édesapám, neki több sem kellett, hisz ő akkor is már egy kifinomult, de bátor nő volt, ezért bement utána. Benyitott, majd meglátta, hogy egy idegen nővel van, már majdnem az ágyban.
Nem kellett neki több, hazament, összedobálta apám ruháit, és kihajította az utcára, apám innentől nem is próbálkozott haza jönni hozzánk.
Ketten maradtunk, eltelt több év, mire édesanyám bemutatott nekem egy japán férfit. Már az elején nem volt valami szimpatikus, de ő arra kért, a kedvéért próbáljam megismerni, és megkedvelni.
Hozzájuk költöztünk, nem volt beleszólásom. Ekkor már volt pár veszélyesebb barátom, akik otthon voltak az alvilágban, rossz környékre keveredtem. Egyre furcsábbnak tűnt nekem a nevelőapám, erre akkor jöttem rá, mikor a dolgozó szobájában nyitva találtam a széfjét. Benne 500 eurósok, kötegben, és fegyverek.
Ekkor döntöttem el, én kiderítem ki ez a férfi, akiről azt gondoltam, hogy teljesen tiszta, nincs köze illegális dolgokhoz, de tévedtem.
Ugye, a barátaim még mindig megvoltak, ők otthon voltak ezekben a körökben, elmondtam nekik a dolgokat, hogy fest a helyzet, ők megígérték nekem, hogy kiderítik, ki ő valójában.
Napokkal később azt mondták, ez a férfi, aki édesanyád mellett van, fegyverekkel foglalkozik, de láttam rajtuk, hogy nem mondanak igazat. Megpróbáltam kiszedni belőlük, mit is tudnak valójában, sikerült. Ezt mondták: a nevelőapád egy fegyverkereskedő maffia feje.
Lesokkoltam, nem tudtam mihez kezdjek, féltem haza menni is, nem tudhattam, mire is képes, akár velünk.
Tudtam, nem szólhatok édesanyámnak, nem hinné el, bizonyítékom pedig nem túl sok van, így hagytam az egészet, hátha lebuktatja saját magát.
A nevelőapámmal ketten voltunk, mikor felhoztam a fegyvereket, hogy ért-e hozzájuk, azt mondta, hogy: nem, ő elítéli azt, aki ilyenekkel foglalkozik. Nálam betelt a pohár, azt mondtam neki, tudom, hogy egy fegyverkereskedő maffia feje vagy, nem kell a hazugság, volt benne kisebb koromban bőven részem!
Eleinte tagadta, de aztán belátta, hogy nem tud belőle jól kijönni, bevallotta. Megkérdezte, hogy engem érdekelnek-e a fegyverek, természetesen úgy voltam vele, hogy még szép, érdekelnek.
Azt mondta, anyád tudomása nélkül, de bekerülhetsz hozzánk, mindenféle bizonyítás nélkül. De ehhez szükségem lesz hamis okmányokra, ezekben ez lett az új nevem: Drack Stilson. Nem akartam elhinni, hogy ilyen egyszerűen bejuthatok, de úgy nézett ki, hogy mégis.
A fogadott apám bemutatott az embereinek, eleinte nehézkesen fogadtak, próbáltak kitagadni, keveset beszélni velem, de a nevelőapám kiállt mellettem, ezek után nem volt beleszólásuk. Nem értettem magam, mi volt ez a változás részemről, hogy először megvetettem őket, majd én is beszálltam hozzájuk.
Több munkán is túl voltam, fegyvereket szállítottam, igaz, jogosítványom sem volt még, de az autóvezetés szinte a véremben volt, közben megtanultam, hogy tudok fegyvereket összerakni, illetve szétszedni. Idővel belejöttem, és egyre jobban ment.
A nevelőapám végignézte ahogy fejlődök, édesanyám pedig mit sem sejtve az egészről, támogatott, hisz nem engedte volna meg, ha mindent tud. Az volt a tudtára adva, hogy egy sminkes cégnél dolgozom minden egyes nap. Ő többször szerette volna megnézni, ahogy dolgozom, de nem mentem bele. Mindig kitaláltam valami kifogást, miért nem tud eljönni, és megnézni.
Egyszer kiszálltak hozzánk a kommandósok, mi bent voltunk a nevelőapám irodájában, az egész maffia, egy megbeszélésen.
Ránk rontottak, a házkutatási parancsot mutogatva, illetve azt kiabálva, hogy: Mindenki hasaljon a földre!
Megijedtem, nem volt még ilyennel dolgom. Egy szerencsém volt, apám mellém hasalt, majd azt súgta a fülembe: Nyugalom, lányom! Mindent elvitettem az éjszaka, tudtuk, hogy felnyomtak minket!
Itt azért a pulzusszámom csökkenni kezdett, lélekben rájöttem, hogy nincs baj, de azért stresszeltem, majd halkan így szóltam: Köszii, hogy értesítettek róla, majdnem szívrohamot kaptam.
Közben több  kommandós vigyázott ránk, míg a többi az épületet kutatták át. De szerencsére nem találtak semmit. Mindenki felállhatott, megkérdezték, mi ez a csoportos értekezlet itt. Nevelőapám válaszolt, ez csak egy baráti összejövetel. Nem kötöttek bele, mert tudták, hogy így is bajban vannak, hogy feleslegesen rontottak ránk, de látszott rajtuk, hogy nem hiszik el.
Kivonultak az épületből, beültek a csapatszállítóikba, és elhajtottak. A főnök, ugyanis innentől úgy hívtam a nevelőapám, hogy a főnök, azt monda: Szép volt, higgadtan kezelték a helyzetet! Csak így tovább!
Örültem, hogy nem volt gond, minden simán ment.
Volt a maffiának egy másik épülete is, megvolt a megbeszélés, miután elmentek, majd átvonultunk oda, ott biztonságosabb volt egy ideig. Folytattuk tovább, csak óvatosabban, ment minden simán, ahogy kellett. A tagok egyre feljebb léptek a ranglistán, a pénz gyűlt, anyám továbbra sem sejtett semmit az egészről.
Közben felvásárolt apám egy Los Santos-i telephelyet, minden mozgathatót, és használhatót bepakoltunk az autókba, illetve az egyik teherautóba.
Mindent egy konvojban vittünk át, közben jött velünk szemben egy rendőr autó, utánunk fordultak, mi zártuk a sort, az autóban a sofőr és én ültünk. A főnök és az ő biztonsági emberei, helikopterrel jöttek.Mi zártuk a sort, ezért nekünk kellett valamit cselekednünk, tele voltunk fegyverrel, nem tudtam mit csinálni, rá kellett lőjek. Hátra hajoltam, a hátsó ülésen volt egy Colt típusú kis kaliberű fegyver, ezt felvettem, ahogy tudtam, kihajoltam az ablakon, majd a megtöltött fegyverrel több lövést leadtam a rendőr autóra, majd vissza hajoltam.
Rádióztam, mit tegyünk, a főnök azt válaszolta, intézzük el, nincs más lehetőség. Ismét kihajoltam, gyorsan, több lövést leadtam a rendőr autó kerekei felé, majd vissza hajoltam, és néztem a visszapillantót, az autó felborult, valószínűleg sikeresen talált több töltény, majd ráhajtottak a padkára. Ismét rádióztam, hogy elintézve. Nem voltunk messze az épülettől, majd megkérdeztünk, többen kiszálltak, fegyverrel a kezükben, körülnézni. Megszólalt a rádió: Tiszta. Jöhetnek! Kiszálltunk, kivettük a fegyvereket, bevittük az épületbe, majd átnéztük őket. Minden megvolt. A főnök megdicsért engem, és a többi tagot is, hogy jól végeztük a dolgunkat, ismét.
Ez jól esett, de személy szerint sajnálom a rendőrautóban ülőket, nem voltam még annyira erős lelkileg, hogy ne lenne bennem egy kevés sajnálat, de azt kapta, amit érdemelt, ha nem ütik bele az orrukat egy ilyen konvoj megállításába, nincs bajuk. Innen ismét simán ment minden, ahogy kellett. Egyszer az egyik taggal összetűzésbe keveredtem, azt mondta, nem tetszik neki, ahogy viselkedem, ez a stílus, mellesleg édesanyám is szidta. Ezt nem szerettem volna annyiban hagyni, majd beszéltem a főnökkel, hogy mi legyen a sorsa, nem mertem önálló döntést hozni.
Egyszerű választ adott. Én támogatlak, a te döntésed, ahogy jónak érzed! Vissza mentem, elővettem a fegyverem, és fejbe lőttem, mindenféle gondolkodás nélkül, őt viszont nem sajnáltam, ha nem köt belém, neki sem lett volna gondja. Majd szóltam a rangban alattam lévőknek, hogy takarítsák el, nem is akarom látni többet. Megmondtam a nevelőapámnak, azaz a főnöknek, hogy mi volt, azt mondta, helyesen tettem, nem szabad hagyni, hogy megrontsák a családunk nevét, és azt sem, hogy szidják édesanyád.
Innentől a többi maffia tag sem szívesen kötött belém, ahogy eddig sem, de így bebiztosítottam magam, hogy nem véletlenül vagyok köztük, és a Főnök a nevelőapám.
Gyűlt a pénz, állandóan gazdát cseréltek a fegyvereink, azaz ment az üzlet. Új kapcsolatokra tettünk szert. Míg az egyik nap, kiérkezett két járőr, és közölték velünk, hogy az édesanyám autó balesetben elhunyt. A nevelőapám megkönnyezett, én elsírtam magam mikor meghallottam, nem szerettem volna elhinni, hogy aki mindig segített a nehéz időkben, nincs többé.
Nem hittem el, közben a rendőrök elmentek, mi pedig haza mentünk, reménykedtem, hogy a rendőrök csak vicceltek, és otthon vár minket, de nem így volt. Összetörtem. Nevelőapám tartotta bennem a lelket, hogy erősnek kell lennünk, a nehéz időkben is, ki kell tartanunk, nem bukhatunk ilyenkor bele. Próbáltam erős maradni, apám is próbálta megjátszani, de láttam, hogy megtört, és hogy őt is megviselte. Pár napra leállt az üzlet, nyugalom kellett nekünk. Közben hamar jött szeretett édesanyám temetése, ahol a nevelőapámhoz oda ment két embere, és azt mondták: Megfenyegettek minket, bajban vagyunk!
Egy másik maffia került a képbe, mi sem értjük, hogyan. Mi tudtuk, nem kerülhetünk ki, és ha netán meghal a maffia feje, akkor újat kell választani, de erről szó sem volt, hogy már háborúzni kellene. Kiderült, tőlünk nekik fegyver kell csak, de apámnak nem tetszett, hogy ők a temetésen zaklatták ezzel, nem ment bele velük semmiféle üzletbe. A saját vesztébe rohant ezzel a döntéssel. Megtörtént a temetés, apám külön autóval ment vissza a házunkhoz. Én tettem egy kisebb kitérőt még. Amire hazaértem, azt látom, a kocsi áll a ház előtt, nyitott ajtók. A szélvédőn egy kézzel írott levél, német nyelven. Ez volt rajta: A maffia feje meghalt, és azok is, akik vele voltak! Az új vezető pedig ha nem ad el nekünk fegyvert, is hasonlóan végzi!
Tudtam, hogy én leszek a vezető, hisz én voltam a fogadott fia. Így is lett, én nem ijedtem meg, de nem szerettem volna a saját vesztembe rohanni, és háborút indítani, inkább beleegyeztem, és a fegyverszállításról tárgyaltunk, mondtak nekem egy árat, és adott fegyver típusokat, nehezen, de sikerült megegyeznünk. Onnantól mi intéztük a fegyvereiket, és idővel elcsitultak a kedélyek. Itt már nem roppantam össze, annak ellenére, hogy az egész családom elvesztettem, egyedül a vér szerinti apám nem, de vele ma sem tartom a kapcsolatot. A főnököt sajnáltam, hogy nem tudtam tőle sem elbúcsúzni, de erős maradtam mindvégig, és a megfogadott ígéretem betartottam, átvettem az irányítást. Próbáltam jól végezni a dolgom, példát venni a nevelőapámról, mit-hogy csinált, és csinálni tovább, ahogy eddig.