Advertisement
Guest User

Flute

a guest
Jan 21st, 2020
83
0
Never
Not a member of Pastebin yet? Sign Up, it unlocks many cool features!
text 11.28 KB | None | 0 0
  1. Szóval beléptem 18 nyarán és akkor még minden nyugisnak tűnt, épp az első EP-t csinálták amit aztán ősszel fel is vettünk, 19 februárban kiadtunk. Amikor odamentem 6 dal volt kész, és 1 készülőben volt (Tündérpor) amiben a segítségemet kérték kidolgozásban. Azt megalkottuk, nagy sláger is lett a tehetségkutatón mikor toltuk, és az volt az egyik ami felkerült az EP-re.
  2.  
  3. Időközben megkértek hogy kezdjek el én is dalötleteket hozni hogy a következő megjelenésen nagyobb részben szerepeljek ami nekem nem gond mert kb. csettintésre tudok dalt írni. Eleinte elég thrash metálos témáim voltak, amik nekik nem tetszettek, pedig az egyik kedvenc stílusom, de utána mindig próbáltam az ő stílusuk felé mozogni.
  4.  
  5. Azt beszéltük meg Márkkal (ének) hogy neki a metalcore, ami keményebb műfaj bejön, és már mióta belép szeretett volna olyan dalt csinálni, szóval elkezdtem neki küldözgetni a zenéket amiket írtam mert neki tetszett. Megszületett 2-3 dal amit mi ketten raktunk össze, és sikerült eléggé egy hangulat köré felépíteni őket amiről Márknak jött az ötlete hogy egy 10-dalos koncepció albumot próbáljunk összerakni 19 végéig. A többiek ezt mind leokézták, a dalaimra azt mondták hogy emészteni kell kicsit, de meglátjuk mit tudunk kihozni belőlük.
  6.  
  7. A tehetségkutató és az EP megjelenés között szóval Márkkal ketten alkottunk, Dáci/Matu (basszer és gitár) pedig azt mondták megpihennek, mert az addigi dalainkat ők írták, most átadják egy időre a stafétát, szóval Márkkal haladtunk tovább, 3 hónap alatt kb 6 dalt dolgoztunk ki.
  8.  
  9. 19 márciustól kezdve D/M azt mondták, hogy nekik most munkahelyen nagy gáz van, kevesebbet tudnak foglalkozni a zenekarral, próbára se jönnek minden héten, de egy-két hónapon belül fixálódik a helyzet, addig haladjunk tovább.
  10.  
  11. Mi közben Márkkal meg Levivel (dob) összekovácsolódtunk, gyakran mentünk iszogatni pl Barholeba, és pár eleg érdekes infót is megtudtam arról hogy mi volt mielőtt beléptem. Márk azt mondta, a 6 dal amit összeraktak az másfél év termése volt nekik, és ő már a kilépés szélén volt mikor jöttem én, és csak azért gondolta meg magát mert látta hogy velem lehet dolgozni.
  12.  
  13. Bármennyire is erőltettük ekkortájt a csapatépítést mind az ötünkkel, Matu azért nem jött mert Fehérvárról nem volt hajlandó feljönni, Dáci meg Csepelen a macskát kellett babysittelnie, meg a barátnőjével lennie.
  14.  
  15. Tavasszal folyton hoztam a dalötleteket és folyton azt kaptam D/M-tól hogy „majd ránézünk”, „majd kidolgozzuk”, vagy szimplán azt hogy „nem tetszik, túl tömör, túl komplex”, stb. Bármennyire is próbáltam minden ötletbe olyat csempészni ami úgy gondoltam tetszeni fog nekik. Amikor azt mondtam hogy akkor javítsanak rajta ott ahol nem tetszik, eleinte az volt a kifogás hogy „majd ránéznek”, de bármennyire is vártam, semmit nem csináltak velük. Szóval mi Márkkal haladtunk tovább.
  16.  
  17. Meg is lett a gyümölcse, mert a Hammer (magyar lemezkiadó) érdeklődni kezdett irántunk. Tetszett neki a stílus amit hoztunk, kiváltképp a Ne Gondolj Rám, amit Márkkal nagyjából ketten írtunk, és megbeszéltük hogy a készülő új albumot náluk adathatjuk ki, cserébe terjesztik, reklámozzák, stb. De kitétel hogy időben kész legyen.
  18.  
  19. Nyáron egy dorogi buli után a New Friend Request, akinek elég nagy követőbázisa van, megkért minket hogy toljunk velük egy őszi turnét. Mivel ez volt akkoriban a legnagyobb lehetőségünk addig, ott helyben igent mondtunk rá, kivéve D/M akik csöndben húzták a szájukat. Később felemlegették hogy nekünk hogy volt merszünk helyettük döntést hozni, mikor ott volt a lehetőségük hogy felszólaljanak.
  20.  
  21. Az új album felvételét 19 novemberre tűztük ki, pont a turné utánra. Ekkortájt júni-júliban már elvileg a „munkahelyi krízis” is véget ért, viszont ennek ellenére ugyanúgy lusták voltak próbálni jönni, lusták voltak új dalokat írni (ami nem is lett volna gond hiszen addigra megírtam egyedül több mint egy albumnyi témát), de ami a legfontosabb, hogy amit én írtam azt nem voltak hajlandók betanulni.
  22.  
  23. Eleinte csak az volt a kifogás hogy nem volt idő, „nem áll a kezemre”, de később bevallották hogy egyszerűen nem tetszettek nekik a dalok. És ismét, ahelyett hogy megmondták volna min kéne alakítani, vagy hoztak volna más alternatívát, csak a kamuzás ment („túl tömör”, „hiányzik belőle a dinamika”).
  24.  
  25. Nyár végén leültünk megbeszélni az egész helyzetet, kinek mit kéne máshogy csinálnia. Amit a fejünkhöz kaptunk D/M-tól az az volt, hogy klikkesedünk (annak ellenére hogy mindig hívtuk őket), hogy olyan dolgokról beszélgetünk amihez ők nem értenek (NFL, ami közös érdeklődési kör hármunknál), az hogy Márk önfejűen dönt mindenról, mint a NFR turnéról, az hogy a stílus amit én viszek a zenekarba az nem tetszik nekik, és a legfontosabb hogy „túl gyorsan haladunk”, ők erre a tempóra nem képesek és nem is hajlandók. Úgy érezték kihúztuk alóluk a zenekart.
  26.  
  27. Megpróbáltunk kompromisszumra jutni. Én megígértem hogy amíg betanulják rendesen a dalokat, addig nem fogok nélkülük újakat kidolgozni. Gyakrabban fogjuk hívni őket helyekre szocializálódni. Márk nem fog egyetlen döntést sem meghozni nélkülük. Ő oldalukról megígérték hogy megtanulják a dalokat a felvételig. Mai napig nem sikerült megtenniük.
  28.  
  29. Ekkor már kijelentették azt, hogy nekik a zenekar csak 3. prioritás a család és munkahely után. Amivel nekünk nincs gondunk, ez egy hobbizenész szint amit ők mondanak. Viszont ragaszkodtak ahhoz hogy ők igenis művészek, és mi vagyunk azok akik „robotként” érzés nélkül ontják magukból a dalokat és törtetnek előre.
  30.  
  31. Elkezdődött ősszel az NFR turné és a hangulat semmit sem váltzott. Annak ellenére hogy ki mit ígért, D/M nem nyitottak felénk szociálisan, az új dalokat szarul játszották el, és vészesen közel volt a felvételi határidő. Mivel ezen múlt a Hammer deal is, egyre nagyobb volt a feszültség részünkről D/M felé, és annak ellenére hogy már rég nem volt semmi valid kifogásuk, szartak bele a dalok megtanulásába. Több alkalommal kértem, hogy egyik próbán üljünk le, és nézzünk át minden egyes dalt, hol mit kell játszani. Ezt folyamatosan halasztották, így novemberre elég nagy káosz lett.
  32.  
  33. A novembert megelőző 1 év alatt összesen két dalt tudott kipréselni magából D/M. Ezeket, mivel nem akartuk őket kiszorítani, felraktuk az albumra két saját ötletem helyére, hogy ezzel hátha kiengeszteljük őket. Később persze ebből is probléma lett, mert úgy érezték csak szánalomból rakjuk fel őket. Ami igaz is volt, hiszen mindkét dal teljességgel önismétlő volt, semmiben sem különbözött az EP dalaitól. Ez egy trend volt már náluk, hogy két skálán kívül képtelenek mást használni (alapvetően több száz fajta skála létezik, gyakorlatban is legalább 10-12 van egy zenész repertoárjában).
  34.  
  35. A felvétel első napján a basszert vettük föl, ott ültünk mind az öten. Kb. 5 percenként meg kellett állítanom Dácit, mert nem azt játszotta, ami a dalban meg volt írva. Így csak az ő 40 percnyi játékát 6 óra volt fölvenni. Második nap én fölvettem a saját részeim (4 gitár sáv) 4 óra alatt. így már csak Matu maradt a zenei részből.
  36.  
  37. Ő kikötötte, hogy nem hajlandó úgy feljátszani a dalokat hogy mi ott ülünk és nézzük őt, mert az stresszelné. Persze ebbe is belementünk, annak ellenére hogy mindenki tudta előre, hogy ez csak rosszat fog szülni. Miután elkészültek és visszahallgattam, egy zagyva kakofónia volt az egész. A dalok 80%-ban mást játszott mint ami meg volt írva, sok helyen szinte szándékosan. Egyes részeket nem tudott eljátszani, ezért a managerünket (aki énekes) kérte meg hogy játssza föl helyette. A zenei teljesítményük nullához közeli volt. Elrontották a dalaimat, annak ellenére hogy én az általuk írt 2 dalt becsületesen megtanultam, feljátszottam.
  38.  
  39. Eldöntöttük hogy ennek véget kell vetni, és valakinek/kiknek mennie kell. egy decemberi bulink volt még 13-án, utána leültünk egy végső megbeszélésre. Márkkal és Levivel előre összeírtuk, hogy képzeljük a válást, mit várunk el, mit tudunk nekik nyújtani. Próbáltunk minden olyan dologért, amit kérünk, cserébe valami egyenértéküt ajánlani.
  40.  
  41. A 2 órás beszélgetés egy masszív IQ-süllyedés, félrebeszélés és egymás ignorálása volt. Semmiből nem voltak hajlandó engedni, amit mi jogosnak gondoltunk volna, részükről a kompromisszumos elválás abban merült ki, hogy megtarthatjuk az alábbiakat: 1) a managementet (mintha az tulajdon lenne), 2) a próbatermet (ami Leviék lakásának alagsora), 3) azt a 8 dalt ami az albumra kerülne (amik az én szellemi tulajdonom képzik), 4) a Hammer dealt (amit zenekar és kész lemez hiányában ők is nagyon jól tudták hogy elbuktuk). Cserébe magukénak gondolják: 1) a nevet és a social media oldalakat (amit Márk épített fel, egyedül posztolt rá, és a 700 követőből 400-at ő, 80-az én gyűjtöttem rá, maradékot meg talán a managerünk), 2) a két dalt amit ők írtak, 3) a próbaterem szigetelését, azaz 10 m2 kőzetgyapotot, 4) a Flout EP-t amit velünk együtt adtak ki.
  42.  
  43. Bármennyire próbáltunk észérvekert felhozni, vagy úgy tettek, mintha meg se hallották volna, vagy szimplán túl hülyék voltak hogy megértsék, mit jelent a kompromisszum. A legnagyobb érvágás nekünk az egészből a név és a social media elvesztése volt, ugyanis ezzel majdnem 0-ra kaszáltak minket. A gond ott van, hogy nekik kettejüknek volt csak admin joguk hozzá, így nem volt lehetőségünk megtartani. Kénytelenek lettünk elkezdeni más nevet keresni.
  44.  
  45. Egyértelműen csakis az volt a céljük a beszélgetés során, hogy kisemmizzenek bosszúból. Ők bizonyították azt hogy a Floutot nem képesek vinni, tehát az nélkülünk meg fog halni, a jelenlegi 700 követő ellenére is. Márk nélkül nulla kapcsolati kör épült volna ki. Nélkülem a színpadi mozgásuk kimerülne kínos jobbra-balra dőlöngélésben. De ha már ők zuhannak, akkor magukkal rántanak minket is.
  46.  
  47. Ha átadták volna, legalább fel tudtuk volna futtatni Márkkal a zenekart, és elmondhatták volna a gyerekeiknek hogy ők ott voltak a kezdeteknél, az ő alapjaikra építkezett a méltán híres Flout, de túl birkák voltak ebbe belegondolni. Szóval nagy valószínűséggel azt mesélik majd a gyerekeiknek hogy lenyírták a füvet aztán felraktak 10 m2 kőzetgyapotot a falra egy szép nyári délután.
  48.  
  49. Szóval december óta elkezdtünk újjáépíteni. Nagy nehezen, de találtunk új nevet, logót, gitárost és basszerost is (egyelőre próbaidős szinten) és elkezdhetünk dolgozni. Annyi szerencsénk van, hogy a Flout az mindig is mi hárman voltunk. Aki azt a zenekart szerette, az már át is pártolt hozzánk. Már kaptunk tavaszra 6 koncert lehetőséget annak ellenére hogy még nem is fullos a zenekar, és minden zenész ismerősünk támogatóan kezelte a dolgot. Szóval egy-két éven belül semmit sem fog jelenteni az, hogy ex-FLOUT, mert senki sem fog emlékezni arra a névre.
Advertisement
Add Comment
Please, Sign In to add comment
Advertisement