A csáp

A csáp. Csongor nagyon szerette a csápot. Jobban szerette, mint Csaba, aki pedig még

Csárlinál is jobban szerette a csápot, aki nem volt magyar. Csabából később kolbász lett,

Csárli még mindig nem volt magyar, Csongor pedig túlságosan is, de azért szerették a

csápot1

. Bementek a kínaiba és ott volt a csáp. Mondjuk bement Csongor, aki a főhős, és

remegő kézzel a csápra mutatott. Őt kérem, mondta, ilyenformán. Akkor már antropomorf

személyiségjegyekkel ruházzuk fel a csápot, kérdezte az eladó szatirikusan. Nem hanem

adja már ide válaszolta Csongor kétségbeesetten. Megkapta a csápot, és leült vele az

egyik boxba. Szeretlek, mondta a csápnak, de az nem válaszolt, csak csúnyán csörgött

rajta a csupa csúszós tapadókorong.

Olyan vele, mint a fűrészmalomban, de talán mégsem a németalföldi jónapotkívánok

idillje, Csongor fájdalmasan sóhajtott fel, mire megfordult a box. Csongor elszédült. És

akkor ültek egy darabig, és egyik se szólt, de ez főleg Csongornak róható fel, mert a

csápnak nem volt szája. Szájnyílása. De értett az emberek nyelvén. Mégse szóltak, csak

ott ültek.

Akkor mondjuk bejött az ember, a hátán poroltószerű izé készülék. Elviszem a csápot,

mondta egyszerűen, a boxba befelé tekintve. Csongor elkerekedett, mármint a szeme.

Meg a szája is, ahogy mondta: a csápot? Mintegy visszhangozva az ember szavait. Maga

elviszi a csápot? summázta a helyzetet kisvártatva. Az ember elpirult, ejnye már mondta,

micisapkáját nagy lapátkezei között morzsolva, kissé el is pirult. Alulról jött2

Csongor most.

A csápban csöndben csocsózott a csersav.

Csongor óvóan átölelte a rozsdás műanyagtálcát, nem adom, tette hozzá szerényen. Az

ember azt mondta erre, hogy hivatali kötelesség, vagy ilyesmit. Dulakodtak. Az ember

került ki győztesen, a hátán levő poroltóból lefújta porral3

a csápot és mindent. Minden tiszta fehér por volt.

Akkor elvitte az ember a csápot, rárakta egy taligára, ami addig asztal alatt rejtőzött, és

csak elvitte. Állítsa meg, utasította Csongor a kínai embert, aki odaadta neki az előbb a

csápot, mert ott dolgozott, enni adott az embereknek. Állítsa meg, mondta neki, de az

ember nem mozdult, hogy megállítsa az embert, nem fűződött hozzá érdeke. Anyagi.

Ezért elvitte az ember a csápot.

Csongor azt hitte, soha többet nem látja a csápot. Ment, ment előre, mindenhol ment,

ment Párizsban ment, a Szajna mellett ment, és a csápra gondolt ment. Akkor ráesett a

fejére egy szerencsesütemény. Az ablakból esett a kínai szerencsesütemény a fejére. A

sütemény eszébe juttathatta volna a csápot, mert kínai étteremben látta utoljára a csápot,

és a sütemény is kínai volt, de már arra gondolt, ezért nem jutott eszébe még egyszer.

Majdnem megette a kis fecnit, de aztán széthajtogatta inkább.

Ezt betűzte ki Kázmér4

A tyáp. Tyongor nagyon szerette a tyápot. Jobban szerette, mint Tyaba, aki pedig még

Tyárlinál is jobban szerette a Tyápot, aki nem volt magyar. Tyabából később kolbász lett,

Tyárli még mindig nem volt magyar, Tyongor pedig túlságosan is, de azért szerették a

tyápot1

. Bementek a kínaiba és ott volt a tyáp. Mondjuk bement Tyongor, aki a főhős, és

remegő kézzel a tyápra mutatott. Őt kérem, mondta, ilyenformán. Akkor már antropomorf

személyiségjegyekkel ruházzuk fel a tyápot, kérdezte az eladó szatirikusan. Nem hanem

, azt hitte, örül

, fehér porral fújta le Csongort és

:

adja már ide válaszolta Tyongor kétségbeesetten. Megkapta a tyápot, és leült vele az

egyik boxba. Szeretlek, mondta a tyápnak, de az nem válaszolt, tyak tyúnyán työrgött rajta

a tyupa tyúszós tapadókorong.

1. Spiró Csörgy is nevet változtatott, annyira szerette volna a csápot. Terve később

kudarcot vallott. Másoknál is megfigyelhető a csáp hatására nevet váltás. Lásd

lentebb.

2. Akik ott lentebb éltek, azok úgy hitték, jó dolog, ha az embert megszabadítják a

csáptól. Lehet hogy igazuk volt, de az is lehet, hogy nem. Mi azért nézzük meg

minden reggel az időjárásjelentést, hátha esni talál, és adjunk tüzet punknak, ha

kér, Camdenben, Londonban.

3. A lábán volt a kis pedál, azzal pumpálta a port.

4. Akkor már közben nevet is váltott, annyira próbált szabadulni a csáp emlékétől.