fél év kellett a problémák leküzdéséhez, és mire ez sikerült, a háború már eldőlt.
Kétfajta atomrobbanást ismerünk (bár egy kicsit pontosabb dolog len¬ne nukleáris robbanásról beszélni): az egyik atommaghasadáson (fisszi-. ón), a másik atommag-egyesülésen (fúzión) alapul. A szokásos kémiai folyamatok során az atommagok soha nem változnak meg, ezzel szem¬ben az atomrobbanások hátterében lévő, magreakciónak nevezett folya-matokban az atommagok egymásba alakulása folyik. A maghasadáskor felszabaduló szokásos energia sokszorosan meghaladja a kémiai reakci-ókban felszabadulóét, így az erőművek áramtermelésében egy kilogramm természetes urán annyit ér, mint fO tonna nagyon tiszta szén (ez igen durva becslés, de az arányokat érzékelteti). A magegyesülés elvileg még a maghasadásnál is jóval több energiához vezethet.
Maghasadásra viszonylag kevés atommag képes, a Földön a természet¬ben is nagyobb mennyiségben előfordulók közül kizárólag az urán 235-ös izotópja. Egy ilyen maghasadási folyamatot példáz a következő egyenlet:
A vegyjelek itt atommagokat jelentenek, az előttük felső indexben lévő számok tömegszámot, az n pedig a neutront. Tehát egy ilyen reakcióban egy neutron hatására az urán-235 atommagja két kisebb részre bomlik („hasad"), és három újabb neutron keletkezik. Ez a három, újabb neutron akár három újabb uránmag hasadását is okozhatja, ami 9 neutront hoz létre, ami 9 uránmagot hasít, ami 27 neutront hoz létre, ami 27 uránma¬got hasít, ami 81 neutront hoz létre... és így tovább. Ezt a folyamatot lánc-reakciónak hívják, és robbanásként nagyon rövid idő alatt nagyon nagy energiát termel. Persze a leírt eset az idealizált, valójában a keletkező ne-utronok egy része (többnyire elég nagy része) kiszökik a környezetbe anél¬kül, hogy újabb hasadást okozna, így tényleges láncreakciót létrehozni nem. is annyira könnyű dolog. Az első generációs atomfegyverek műkö-désének hátterében ilyen, maghasadásos láncreakció áll. Modernebb, na-gyobb hatású legyverek (pl. a hidrogénbomba) működésekor fúziós lo-lyamatok is lejátszódnak, de ezt most nem célszerű részletezni.
A termikus robbanás egészen, mást jelent. Ezt elég egyszerű úgy m° dellezm, hogy egy teljesen lezárt edényben vizet melegítünk, méghOiZ3 Jő alaposan (FIGYELMEZTETÉS: a kísérlet elvégzése senkinek nem aján-

lott, mert súlyos sérülésekhez vezethet!). Kellő mennyiségű hő közlése után az edényben a gőzképzódés miatt olyan óriási nyomás alakul ki, amit az edény fala már nem tud elviselni. Ennek elkerülésére minden zárt rendszerbe olyan szelepeket építenek, amelyek egy bizonyos, még biztonságosnak ítélt felső nyomáshatár elérésekor automatikusan ki-nyitnak a környezet felé, és megakadályozzák a további nyomásnöveke-dést és a robbanás kialakulását. A csernobili első robbanás ilyen típusú volt, a reaktorban lévő hűtővíz miatt alakult ki (a víz keringetését és a biztonsági rendszert szándékosan kikapcsolták egy kísérlet miatt!).
A kémiai robbanás lényegében nagyon hevesen és rövid idő alatt vég-bemenő, nagy energiát termelő kémiai reakciót jelent. A csernobili és a fu-kusimai baleset során ez a jól ismert durranógáz-reakció volt, vagyis hid¬rogén és oxigén keverékének robbanása (ugyanez okozta a Hindenburg léghajó katasztrófáját f 937. május 6-án):
2 H2 + O2-> 2 H2O
Normális üzemi körülmények között sem hidrogén, sem oxigén nincs egy atomreaktorban. Az említett baleseteknél a hidrogén úgy keletkezett, hogy a tervezettet messze meghaladó hőmérsékleten a hűtővíz reakció¬ba lépett a reaktor borításánál használt ötvözet cirkóniumtartalmával. Csernobilban oxigén úgy került a reaktorba, hogy az előző, termikus rob-