Koleria

Szép Hölgyek, Dicső Nemesurak!

Ajánlást írok a saját rendszeremhez. Nem azért, hogy minél több embernek kedvet csináljak, hanem épp ellenkezőleg. Ezzel a világgal játszani csak első látásra egyszerű, ha igazán a mélyére akarsz ásni, ismerned kell a Mitológiát, hiszen mindaz, amit az emberiség egy-két ezer évvel ezelőtt komolyan vett és elhitt, az itt megelevenedik. Koleria nem szabályok, elvek és táblázatok halmaza, hanem maga a stílus. Csak így érdemes játszani. Maga a hangulat a meghatározó. Ennek ellenére természetesen vannak szabályok, de azokat a lehető legegyszerűbbre szabtuk, hogy minél gördülékenyebb legyen maga a játék. No, igaz az akciójeleneteknél azért oda kell figyelni az elején, de itt is arra törekedtünk, hogy élethű és pörgős jelenetekkel színesíthessék a játékosok a kalandjaikat.

Az ördög a részletekben rejlik. Itt sincs másról szó. Koleria egy birodalom neve, mely központi fontossággal bír Midgardon, s innen kapta a rendszer a nevét. S ez a Midgard nem más, mint a skandináv mitológia Középföldéje. Ebből következik, hogy létezik Asgard és Utgard is, s hogy aki játszani akar, annak ismernie kell (illik) a skandináv mitológiát, a középkori társadalmak szerkezetét, a bevett szokásokat, tisztségeket, a feudalizmust. Sőt, nem árt az egyiptomi hitvilággal is közelebbi kapcsolatba kerülni, de itt-ott görög, arab elemek is megjelennek. Mégis igyekeztem a lehető legjobban összecsiszolni a különböző korok és földrajzilag távol es a vidékek hitvilágát. Az istenek igen fontos szerepet játszanak, de nem mindenható, elérhetetlen lények. Elbukhatnak, esendők, sőt halandók, torzsalkodnak egymással, gonoszak és jók, de nagyon erősen rányomják kéznyomukat Midgardra. A 21. századi ember el sem tudja képzelni, mennyire befolyásolhatja az élet MINDEN területét a vallás. Ebben a világban az egyik legfontosabb vonás a hit, hiszen egyben egy tágabb csoporthoz tartozást is jelent, meghatározza a tiltott cselekedetek körét, és az ember halála utáni sorsát. Sokkal több, mintha csupán egy jellem-rubrikát faragnánk be a karaterlapra. Bocsássátok meg nekem, ha folyamatosan más fantasy RPG-khez fogom hasonlítani ezt a rendszert, de ennek a világnak a születése is ide sorolható. A belem fordult már ki az olyan megoldásoktól, hogy minden faluban van egy fogadó, „taverna” ami dugig van „kalandozókkal”. Persze az AD&D alkotói védekezhetnek azzal, hogy ez egy ilyen világ, ők ilyennek alkották, én meg fogjam be a bagólesőmet. Hát igen, jogos. De számomra nem reális, hogy ennyi tapasztalt fegyverforgató csak úgy mászkál és titkos megbízásokat vállal vagy tolvajként jár innen-oda, onnan-ide. A feudalizmus, a középkori társadalom legfőbb jellemzője az alá-fölé rendeltségi viszonyokban állt. A jobbágyok a kisnemesnek szolgáltak, aki a saját hűbérurának, aki a főnemesnek, aki pedig a királynak, az pedig a császárnak. Aki a hűbéri láncon kivűl állt, azt büntetlenül bárki megölhette, egyedül volt, kiszolgáltatva, a peremen. No, ezek lennének az AD&D kalandozók. Kiugrott papok, céhüket elhagyott orgyilkosok, messzire elvándorolt elfek vagy törpék. Ez mind nagyon szép, de miért támogatná az istene továbbra is azt a papot, aki nincs már kapcsolatban a rendháza felettesével? Hogyan szállna fel egy lovag teljes páncélban a lovára a szolgái segítsége nélkül? Valószínű fel sem tudna öltözni. Miért tűrne meg bárki is egy potenciális bajkeverőket gyűjtő tavernát a felségterületén? És miért akarjuk a 21 századi szabadság-ideákat ráerőszakolni a középkori viszonyokra? Ne tegyük, és ne féljünk attól, hogy a karakterünknek van hűbérura. Se attól, hogy olyan nemessel játszunk, akinek vannak alattvalói.

Persze nem tagadom én sem, hogy voltak a középkorban is társadalmon kívüli rabló lovagok, zsoldosok, bűnözők, sőt, még egy orgyilkos „céhet” is megemlíthetünk, a méltán híres haszasszinokat, ahonnan az angol assassin szó származik. De határokat kell szabni, nem lehet minden falu tele kalandorokkal. És vegyük észre, hogy nem volt tipikus fogadó asztalokkal, szobákkal az emeleten. A középkori utazók szerzetesrendek rendházaiba kopogtattak be, istállókban aludtak a disznókkal és a lovakkal, az erdőben húzták meg magukat. Egy-két városban építettek a kapuk elé fogadót, azoknak az utazóknak, akik akkorra értek oda, amikor már besötétedett és a kapukat már zárva találták. Nincs söntéspult az ilyen helyeken, mocsok van, szalma a földön, ahol el is alhat az ember, nincs pincérlány, se külön szoba franciaággyal. Felejtsük el ezeket a sztereotípiákat. Vagy játsszunk AD&D-t.

Akik kritikus szemmel olvassák e sorokat, szememre vethetik, hogy ha ennyire fontos számomra a realitás, akkor miért szerkesztettem különleges lényeket, elfeket, sárkányokat a szerepjátékba. Először is, mert olyan feudális RPG, ahol nincsenek csodalények már létezik, mégpedig a Pendragon, ha jól emlékszem. Másodszor pedig, mert ezek a lények ugyanazoknak a legendáknak a szereplői, amelyeket alapul vettem a játék megalkotásakor, illetőleg amelyekből annak idején Tolkien is merített, s azóta még több ezren. Szerves részei az akkori életnek, életfelfogásnak. Egy ötödik századi brit paraszt számára a sárkány legalább olyan kézzelfogható jelenség, mint a 21. század egyszerű melósának az űrrepülés. Mindketten tudják, hogy az adott fogalom létezik, de még egyszer sem látták „igazából” és talán fel sem fogják az egészet. Az első figura nem tudja miben áll a dolog lényege, de tudja, ha a rothadó mocsár szélénél kénszagot érez, az a sárkány bűzös lehellette, mint ahogy a második férfi is látja a televízióban az űrsiklókat, de nem tud döbbet a működési elvről, mint a brit paraszt a sárkányról. Másik jó példa, az elfek nyilai. A másfélezer éve úgy tartották, hogy ha valaki megbetegedett, azt eltalálták az elfek nyilai. Ma már tudunk a baktériumokról és a vírusokról, s tudjuk, nem az elfek a hibásak.  Elődeink ennek ellenére valóságnak élték meg ezeket a dolgokat. Én csak annyit tettem, hogy egy kicsit rendszereztem és formába öntöttem ezeket a hiteket és tévhiteket. Valójában korántsem írója vagyok ennek a könyvnek, hanem csak szerkesztője, aki évszázadokkal és ezredekkel korábban megalkotott, papírra vetett, szájhagyomány útján fenmaradt történeteket, mítoszokat és legendákat összegezte egyetlen, - remélhetőleg harmonikus – világban.

Csak úgy, mint Kafka abszurd írásaiban, én is elhelyezek csodás lényeket és mágiát ebben a világban, de onnantól kezdve, hogy elfogadjuk ezeket az anomáliákat – vagy eltéréseket a valós világtól – megpróbálom a rendszert a lehető legkövetkezetesebben felépíteni, kerülni a logikai bukfenceket, valamint minimalizálni a mágia és a szörnyek hatását. Mert ugyebár a középkori hangulatot sok minden tönkreteheti. Vegyük példának a puskaport. Ha lennének akár csak muskéták, akkor megváltozna a hadviselés, a nehéz páncélos lovagokat könnyűszerrel legyőznék, s ha funkcióját veszítené a nemesség – vagyis a katonáskodást – elindulna az erózió, s pikk-pakk egy „nagy francia forradalomban” találnánk magunkat. Pont ilyen hatása lenne a mágiának is, amennyiben minden sarkon állna egy mágus. Nem, Midgardon a harcokat és háborúkat még az embertömegek vívják egymás ellen. A varázslók és boszorkányok száma csekély a lakossághoz képest, nem pazarolhatják mágiájukat akármilyen apróságokra. Ezért is tartom hihetetlenül stílustalannak, hogyha egy RPG-világban 21. századi technikai vívmányokat importálnak és mágiával magyarázzák őket: mágikus lift, mágikus mozgólépcső, mágikus világítótorony, mágikus telefon. Azt hiszem, mindannyian találkoztunk hasonlókkal. És talán csak még rosszabb a helyzet, ha éppen törpék vagy gnómok technológiájával magyarázzák ezeket és fából ácsolt, fogaskerekes helikoptereket, kiborgokat és sugárhajtású vonatokat, amelyek fel-alá rohangálnak. A mágia legyen misztikus, megfoghatatlan a pórnépnek, és ne mindennapi használati eszköz. Ne degradáljuk már le a misztikát és ne becsüljük le az értékét! Hadd álljon itt egy példa. Az egyik legenda szerint Thor egy párviadal alkalmával háromszor csapott rá egy mágiahasználó ellenfelére, aki belehalt volna a sérüléseibe, de az ütések ereje nem őt érte, hanem egy hegyláncot, melyen a hadisten ütései nyomán három völgy keletkezett. Természetesen ez egy valós földrajzi hely keletkezésének magyarázata a viking korból, de érezzük azért, hogy az igazi varázslat elvont, technikai eszközökkel nem utánozható, fortélyos és elérhetetlen a legtöbb ember számára. Ezzel nem azt mondom, hogy véletlenül se indítsunk mágus karaktert, de mindenképp olvassuk el a mágiáról szóló részeket, és gondoljuk át jól.

Egy másik klisével is szembe kell mennem, a „városi őr” fogalmával. Na, ez az igazi fejlövés. A modern rendőrség ideáját elhinteni, az egyenruhába érkező „bemelegítő akció” a kaland előtt, a mesélők fegyvere rendetlen karakterek megfegyelmezésére, akik mindig felbukkannak, ha kellenek. Na neeee. Egy középkori város sok esetben valamelyik főnemes vagy a király fennhatósága alá tartozott, s ekkor a nemes saját bandériumának katonái tartották fenn a rendet. Ismétlem, katonák és nem béna őrök, akiket a magasabb szintű kalandozók tapasztalati pontért halomra ölnek. És véletlenül sem egyenruhába, egyenpáncélba öltöznek a népek. Koleriában vagy akár a valóságban is, az egyenruhák nem jelentek meg a középkorban, mert nem volt rájuk szükség. Illetőleg nagyon drága volt. De minden nemesnek megvolt a címere és zászlaja, tehát meg lehetett azért különbözetni az embereket. Mert például ha egy nemes címere főleg piros és zöld színeket tartalmazott, akkor a bandériumának katonái is aggattak magukra valamilyen ruhadarabot ilyen színekkel. Nem volt ugyanolyan árnyalatú se a piros, se a zöld. Inkább úgy képzeljétek, mint napjaink focidrukkereit. Nem mondhatnám, hogy egyenruhában járnak, de egyértelműen meg lehet különböztetni a két szurkolótábor kemény magját. Másik lehetőség, hogy egy „szabad városról” van szó. Ebben az esetben a vagyonosabb polgárok fegyveres kísérete tart rendet – vagy épp’ okoz káoszt, ha két csoport verseng egymással a város irányításáért –, de ezt sem nevezném klasszikus városi őrségnek. Aki már játszott más szerepjátékkal, annak újra kell gondolnia sok mindent. Nem fontos igazat adni nekem, de nem is fontos ezzel a szerepjátékkal játszani.

Nos, azt hiszem összefoglaltam, mi nincs Koleriában. Ha még mindig érdekel a játék, akkor olvass tovább...